Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a kormánynak a viharkárok miatt

Infostart
2010. május 18. 14:55
A Magyar Biztosítók szövetségének illetékeseivel találkozott kedden Bajnai Gordon. A miniszterelnök arra kérte a szervezet képviselőit, hogy tegyék minél gördülékenyebbé az elmúlt napok időjárása miatt keletkezett károk biztosítási ügyintézését - mondta el Szollár Domokos kormányszóvivő. Kiderült: akár a 4-6 milliárdot is elérheti a kárösszeg.

Azt kérte a miniszterelnök magyar biztosítóktól, hogy akadálymentesítsék az ügyintézést, és működjenek együtt a kárfelszámoló szervezetekkel. Bajnai Gordon felszólított a károk felmérésére, és ezek felszámolására is - közölte a kormányszóvivő.

Kisbenedek Péter, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke az InfoRádiónak elmondta. a biztosítók elkezdték a károk felmérését, és kifizetését. Hozzátette: előzetes becslések szerint ezeknek mértéke a bejelentett csaknem tízezer eset alapján elérheti a 4-6 milliárd forintot. Mivel a biztosítók tőkefedezete megfelelő mértékű, ezt az összeget ki fogják fizetni - jegyezte meg az elnök.

Kisbenedek Péter a kármegelőzésről azt mondta: az önkormányzatok területén a vízelvezetők karbantartására nagyobb figyelmet kell fordítani, mivel sokhelyütt ezért öntött el településeket a víz. Emellett a védművek karbantartása is kiemelkedő feladat lenne - fűzte hozzá.

Varga Zoltán önkormányzati miniszter hétfőn vészhelyzetet hirdetett, így az árvízi védekezést a kormány a központi költségvetésből fizeti. Ennek értelmében rendelkezésre áll a 800 millió forintos vismaior keret. A miniszter hozzátette: a védekezés költségét Borsod megyében a kormány a tartalékából fedezi.

A tárcavezető kitért arra is, hogy tegnap 18 órától lépett életbe az a kormányrendelet, amely alapján a káreseményeket május 15-e nulla órától lehet az adott települési körben elszámolni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást