Giró-Szász: Fölösleges a Fidesznek erőből átnyomni az elképzeléseit

Infostart
2010. május 18. 06:07
A Fidesz azért tárgyal a parlamenti képviselők számának csökkentéséről a többi parlamenti párttal, mert az ellenzéknek is meg kell adni a lehetőséget, hogy érdemben nyilvánuljon meg a kérdésben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Századvég Alapítvány igazgatója. Giró-Szász András szerint a kisebb parlamenttel egy szimbolikus üzenetet tud a társadalom felé közvetíteni a politikai elit.

Fontos, cikluson túlmutató a kisebb parlamentről szóló döntés, ennek előkészítésekor illik megkérdeznie a Fidesznek az ellenzéki erőket is. Az ellenzéki pártoknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy érdemben nyilvánuljanak meg ebben a kérdésben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András politikai elemző.

A Századvég Alapítvány igazgatója emlékeztetett, a Fidesz hosszú határidőt jelölt meg, 2011 végéig lehet kifejteni és érdemben közelíteni az elképzeléseket. Ha döntésképtelen lenne az ellenzék, és nem tudna konszenzusra jutni a Fidesszel, akkor a kormánypárt a parlament elé viszi majd azt az eredeti elképzelést, amit most tárgyalási alapnak jelölt meg - tette hozzá.

Bőven van idő a politikai vitára, hiszen a kisebb parlamentről szóló döntés a 2014-es választások körülményeit határozza meg - emelte ki a politikai elemző, aki szerint felesleges a Fidesznek erőből átnyomni elképzeléseit.

A kisebb parlamenttel egy szimbolikus üzenetet tud a társadalom felé közvetíteni a politikai elit - hangsúlyozta Giró-Szász András. Kifejtette: a jelenlegi vegyes választási rendszert kicsinyítenék le, ezzel fenntartanák a jelenlegi helyzetet, amely nem valamelyik politikai oldalnak, hanem a mindenkori nagyobb társadalmi támogatottsággal rendelkezőnek kedvez.

Hanganyag: Exterde Tibor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást