Az MSZP elnöke szerint a Fidesz első törvényjavaslata 200 ezer forinttal növeli saját leendő minisztereinek fizetését. Lendvai Ildikó tájékoztatóján azt mondta: az új kormány nem folytatja a Bajnai-kabinet által tavaly áprilisban elrendelt takarékossági intézkedést, vagyis nem az akkor csökkentett fizetést kapják a leendő miniszterek.
Hozzátette: így a tárca vezetők alapbére 1 millió 300 ezerre növekszik. A távozó szocialista pártelnök úgy fogalmazott: ez azt jelentheti, hogy véget ért a válság Magyarországon. Lendvai Ildikó politikai közszeméremsértésnek nevezte a Fidesz törvényjavaslatát.