Orbán Viktort, a Fidesz elnökét fogja miniszterelnöknek javasolni az Országgyűlésnek Sólyom László köztársasági elnök, aki ezt a döntését pénteken, a Ház alakuló ülésén erősítette meg. Az államfő bejelentését hosszú taps követette a parlamenti ülésteremben.
Sólyom László bejelentette azt is, hogy a házszabálynak megfelelően az alakuló ülésig mind a 386 megválasztott képviselő benyújtott a megbízólevelét. Közölte, hogy a tisztségviselők megválasztásáig az alakuló ülést a korelnök vezeti, akinek munkáját a korjegyzők segítik. A köztársasági elnök felkérte a fideszes Horváth Jánost korelnöknek, valamint Dúró Dóra, Farkas Gergely, Samu Tamás Gergő és Bana Tibor jobbikos képviselőket korjegyzőnek.