Martonyi János indokolatlannak tartja a szlovák lépést

InfoRádió / MTI
2010. május 13. 08:56
Indokolatlannak tartja a leendő magyar külügyminiszter az állampolgársági törvény tervezett módosítása miatti szlovák lépést. Martonyi János az mr1 Kossuth Rádiónak beszélt erről, miután Pozsony konzultációra hazarendelte budapesti nagykövetét.

Martonyi János tegnapi, szlovákiai látogatása után azt mondta: alapos tájékoztatást adott a szlovák külügyminiszternek a kettős állampolgárságról, és - mint fogalmazott - senkit nem érhetett meglepetés, hiszen a kérdés évek óta napirenden van. A magyar Külügyminisztérium szóvivője azt közölte, hogy a nagykövet hazarendeléséről hivatalos jegyzékben értesítették Budapestet. Mátrai Zsuzsanna hozzátette: a döntés miatt magyarázatot várnak Pozsonytól.

Korábban Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter azt mondta: nem tekintik baráti lépésnek, hogy a törvénymódosítás előtt Budapest nem egyeztet a pozsonyi vezetéssel és szervezetekkel. Martonyi János ezzel egyidőben hangsúlyozta: kész együttműködni Szlovákiával az aggodalmak eloszlatásában. A két politikus egyetértett abban, hogy Magyarország és Szlovákia érdeke is a két ország közötti jó viszony megteremtése.