Kilakoltatás ellen tüntetőket vittek el a rendőrök - képek

Infostart
2010. május 13. 17:20
A Fidesz célul tűzte ki a kilakoltatási moratórium további fenntartását, de az intézkedésig folyamatosak a kiköltöztetések Budapesten. A IX. kerületi Koppány utcában önkényes lakásfoglalókat küldtek el, pedig méltányossági alapon már több családnak adott szociális bérlakást az önkormányzat. A kilakoltatások ellen egy civil szervezet is tiltakozott a helyszínen, több embert rendőrök vittek el. A IX. kerületi önkormányzat illetékese szerint jogos volt az önkényes lakásfoglalók kiköltöztetése, de arról nem tud, hogy biztonsági céget küldött volna a hivatal.

Rendőrök vittek el tizenöt személyt a ferencvárosi Koppány utcából, mert élőlánccal tiltakoztak egy súlyosan beteg gyereket nevelő család kilakoltatása ellen - közölte az akciót szervező A Város Mindenkié csoport szóvivője.

Bene Géza elmondta: a kilakoltatásra ítélt család korábban a ferencvárosi Dzsumbuj egyik lebontásra ítélt épületében lakott rokonoknál, az épület lebontása után azonban nem tudtak hova menni, ezért tavaly nyáron önkényesen beköltöztek az üresen álló Koppány utcai, egy szobás szükséglakásba. Fizették a közüzemi díjakat, és megegyezésre törekedtek és az önkormányzattal, ám sikertelenül, így el kellett hagyniuk a lakást - tette hozzá.

A család még a kilakoltatás előtt elmenekült, mert megijedt, miután szerdán egy biztonsági cég kereste fel őket - mondta.

A csoport szóvivője emlékeztetett, a Ferencvárosban korábban négy családnak szociális bérlakásként kiutalták azt az épületet, amelyet önkényesen elfoglaltak, így ezt várták volna a kilakoltatott család esetében is.

Jogos volt a Koppány utcai önkényes lakásfoglalók kiköltöztetése - mondta az InfoRádiónak a IX. kerületi önkormányzat lakásügyi csoportvezetője. Várkonyi Imréné arról nem tud, hogy biztonsági céget küldött ki a polgármesteri hivatal.

A lakást felújítja az önkormányzat, de addig nem adják bérbe újra - tette hozzá.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Farkas Dávid összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Várkonyi Imréné
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Bene Géza
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást