Bajnait is eléri a nyomozás - lapszemle

Infostart
2010. május 13. 07:46
A Magyar Nemzet azt írja, Bajnai Gordon miniszterelnök és Kóka János volt gazdasági miniszter neve is felvetődött egy informatikai cég 2005-ös adásvétele kapcsán indított tranzakciósorozatban.

A tranzakciók körülményeit most a vám- és pénzügyőrség vizsgálja, ahol adócsalás bűntettének gyanúja miatt folyik eljárás. 2005-ben az akkor Bajnai Gordon által vezetett Wallis közel 2,5 milliárdos bakhitellel megvette a Dataplexet, hogy három hónap múlva ciprusi vállalkozásokon keresztül 5,1 milliárd forintért adja tovább a Magyar Telekomnak.

Az Index azt írja, az új technológiák kifejlesztése és az egyre több exobolygó felfedezése arra ösztönzött néhány amerikai és brit tudóst, hogy újra elővegyék az ember nélküli csillagközi űrhajó tervét, és megvizsgálják, az elmúlt évtizedek technológiai fejlődése milyen új lehetőségeket teremtett a csillagok elérésére a belátható jövőben. Az Icarus Projekt a hetvenes évek Daedalus Projektje által kijelölt utat követi.A kitűzött cél akkor egy olyan szonda megépítése volt, ami az 5,9 fényévnyire lévő Barnard-csillagot egy emberi élettartam ideje, azaz körülbelül 50 év alatt képes legyen elérni. Az út nagy részében, 46 évig az űrhajó a fénysebesség nyolcadával haladt volna célja felé.

A Népszabadság arról ír, hogy közel ezerötszáz bántalmazott menekült tavaly krízisközpontokba, valamely agresszív családtagja elől, 56 ezren pedig telefonon kértek segítséget. A menekülők között egyre több a gyerek: öt év alatt megduplázódott a számuk. A segítséget kérők között nő a pszichiátriai betegek és a bántalmazott idősek száma is. A szakemberek bírálják a távoltartási törvényt.

A Napi Gazdaság azt írja, elutasította az Alkotmánybíróság az adóhatóság ellen beadott indítványt. Így az APEH saját becslési módszerével is kiszámolhatja, hogy mekkora összeg szükséges egy adott életszínvonal fenntartásához. A grémium szerint nem alkotmányossági kérdés, hogy a jogalkotó milyen rendeletet látott jónak bevezetni a vizsgálat bizonyítására. A beadvány szerint a becslés sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot.

A Világgazdaság arról ír, hogy egyes közgazdászok már most azt prognosztizálják, hogy 2011-re a paritásos szintre süllyed az euró árfolyama a dollárral szemben. Tény, az uniós fizetőeszköz az év eleje óta több mint 8 százalékot veszített értékéből más fizetőeszközökkel szemben a görög hitelválság és az euróövezet iránti bizalom megrendülése miatt. Az euró korábbi sikertörténetének egyik alapja éppen az volt, hogy a világ jegybankjai diverzifikálni akarták tartalékaikat az eddigi egyoldalú dollárfüggőséggel szemben.

A Pénzcentrum.hu azt írja, minden héten újabb üzemanyagár-rekordokkal találkozhatnak a benzinkutakra behajtók, ezért vélhetően már többen elgondolkodtak azon, hogy miként lehetne spórolni egy keveset az üzemanyagszámlákon. Egy "olcsó kis dízel" megvásárlására vélhetően nem sok ilyen problémával küszködőnek van lehetősége, ezért a portál most összegyűjtötte azokat a viszonylag kis összegből, vagy esetleg ingyen elérhető megoldásokat, amelyekkel csökkenthetőek a benzinvásárlásra költött összegek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást