Sólyom László szerint rendezni kell a börtönökben dolgozó lelkészek státusát

InfoRádió / MTI
2010. május 5. 16:20
A büntetés-végrehajtás és a közbiztonság együttes kezelésének fontosságáról beszélt a köztársasági elnök a Váci Fegyház és Börtönben tett látogatásán. Sólyom László szükségesnek nevezte a börtönökben dolgozó lelkészek státusának rendezését is.

Az államfő a börtönlelkészi szolgálat 10 éves fennállása alkalmából rendezett találkozón hangsúlyozta: jó érzéssel tölti el, hogy az egyházak rendszeres segítséget nyújtanak a büntetésüket töltők személyiségfejlesztéséhez, a tanuláshoz, a konfliktuskezeléshez, illetve részt vállalnak a családok összetartásában is. A Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének működéséről Roszik Gábor elnök, evangélikus lelkész tájékoztatta a köztársasági elnököt, valamint a találkozón megjelent egyházi és világi vezetőket, Hangsúlyozta: a börtönlelkészek közül többen önkéntesként, míg mások rész-, vagy teljes munkaidőben dolgoznak, ezért lenne szükség arra, hogy megkapják a köztisztviselői státust.