Léggömbökkel tüntetnek a vitorláshajók megadóztatása ellen

InfoRádió / MTI
2010. május 5. 16:50
Figyelemfelkeltő akciót szervez a jövő szombati balatoni évadnyitón a Magyar Vitorlás Szövetség. A vitorlázók egy tavalyi törvény és kormányrendelet miatt tüntetnek, amely szerint a versenycélú hajók után is adót kellene fizetni.

A sportot ne adóztasd! Ezzel a felirattal engednek több száz léggömböt a magasba jövő szombaton, a balatoni vitorlás évadnyitó versenyzői.

Az akciót a Magyar Vitorlás Szövetség szervezte, mert kifogásolják a nagy értékű vagyontárgyak adóztatásáról szóló 2009. évi törvényt, illetve az úszólétesítmények lajstromozását szabályozó kormányrendeletet, amely szerint a 25 négyzetméternél nagyobb vitorlafelülettel felszerelt hajók után adót kell fizetni.

Szoják Balázs, az MVSZ főtitkára elmondta: ebbe a kategóriába tartozik 3-4 hajóosztály összesen 300 hajója is, így összemosódik a versenysport a megadóztatandó kategóriával.

Az eredeti törvényalkotói szándékkal alapvetően egyetértünk, és felajánljuk szakmai segítségünket is - tette hozzá a főtitkár, aki szerint a vitorlafelület nem reális mérési szempont a versenyhajóknál.

Hozzátette: eszerint adót kell fizetni a nyolc méternél hosszabb vitorlások után, ide értve a többtestűeket is.

A főtitkár megjegyezte: Ilyen alapon meg lehetne adóztatni az öttusázók lovait, vagy a golfozókat, hiszen egy golfautó ára ötmillió forint.
Megoldást jelentene, ha a sportcélú vitorlások után nem kellene adót fizetni. Ezeknek a nyilvántartásáról pedig a szövetség adna ki igazolást - javasolta Szoják Balázs.