Bogár László: Radikális revízióra készül az új kormány

Infostart
2010. május 5. 06:07
A magyar társadalom több évtizede erkölcsi, gazdasági és szellemi értelemben is lejtőn van, ezen az államnak és az állampolgároknak egyszerre kell változtatniuk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bogár László közgazdász, egyetemi tanár, aki szerint a következő kormány gazdaságpolitikájának egyik fontos feladata lehet a vállalkozói szférának nyújtott állami támogatások szigorítása.

A magyar társadalom több évtizede húzódó lepusztulási lejtőn van, az emberek lelkileg, erkölcsileg és szellemileg is leharcolt állapotban és rossz egészségben vannak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bogár László.

A közgazdász hangsúlyozta: a magyar társadalom anyagi viszonyai is drámai szinten vannak, hiszen az egy keresőre jutó reálbér a 32 évvel ezelőtti szinten van.

A társadalom nem hiszi, hogy ezeket az évtizedeken át tartó lepusztulási folyamatokat néhány év alatt meg lehet állítani. Az emberek tisztában vannak azzal, hogy a visszaforduláshoz, az érzékelhető javuláshoz legalább egy évtizedre lesz szükség - hangoztatta az egyetemi tanár.

Az állami támogatások szigorítása

Az új kormány gazdaságpolitikáját illetően Bogár László elmondta: a kis- és középvállalkozói szférát egy kiszámítható társadalmi-gazdasági stratégiai program keretében a tartós felemelkedés útjára lehet állítani.

Radikális revízióra készül az új kormány a közgazdász szerint: a vállalkozói szférának nyújtott állami támogatások szerkezetét radikálisan megváltoztatja, ami évi 6-800 milliárd forintot jelent.

Hanganyag: Exterde Tibor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bogár László 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Bogár László 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást