Hende Csaba: Politikai felelősség terheli a honvédelmi minisztert

Infostart
2010. május 4. 12:00
Kétséges, hogy a honvédség meg tud-e felelni alapvető rendeltetésének - mondta az InfoRádiónak a honvédelmi miniszterjelölt. Hende Csaba szerint számos területet kell alapvetően átalakítani, de részleteket nem árult el. Tűrhetetlennek és megengedhetetlennek nevezte viszont a tárcánál kirobbant korrupciós botrányokat, amelyek a miniszter politikai felelősségét is felvetik.

Meg kell vizsgálni, hogy honvédségi törvényben foglalt célok elérésére megfelel-e a magyar hadseregnél kialakult rendszer - jelentette ki Hende Csaba. A honvédelmi miniszterjelölt közölte: nagyon sok helyen alapvető változásokat vezet majd be, de konkrétumokat nem árult el.

Annyit elmondott, hogy meg kell vizsgálni: összhangban áll-e a biztonságpolitikai helyzet és a honvédség erre adott válasza. Ha pedig nem, akkor fel kell tárni a hiányosságokat - szögezte le.

Hende Csaba szerint nagy gondot jelent, hogy az utóbbi években egész fegyvernemek tűntek el a Magyar Honvédségnél, s ez megkérdőjelezi, alkalmas-e feladata ellátására. Nincs például tüzérségünk, amely nélkül elég nehéz elképzelni hatékony haderőt - fejtette ki a honvédelmi tárca leendő vezetője.

Tűrhetetlennek és megengedhetetlennek nevezte a miniszterjelölt a honvédségnél nemrég kirobbant botrányokat, amelyeknek szálai széles körben, magasra nyúlnak. A felelősöket meg kell találni - tette hozzá Hende Csaba, aki szerint a miniszter érintettsége ilyenkor inkább politikai, büntetőjogi felelőssége akkor lehet, ha részese volt a visszaéléseknek.

Hanganyag: Nagy Tamás


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást