Vona Gábor örülne, ha a Fidesz nem bukna bele a kormányzásba

InfoRádió / MTI
2010. május 1. 15:13
Vona Gábor szerint nem kérdéses a Fidesz jövője, a párt bele fog bukni a kormányzásba. A Jobbik elnöke ugyanakkor örülne, ha ez nem történne meg.

A Jobbik kijelölt frakcióvezetője szombaton az Óbudai Hajógyári szigeten, a párt május elsejei rendezvényén arról beszélt, hogy a Fidesz bele fog bukni a kormányzásba.

Ugyanakkor úgy fogalmazott: örülne annak, ha ez mégsem történne meg, mert ez azt jelentené, hogy a Fidesz a Jobbik által felvetett problémák megoldásával meg tudja menteni az országot.

Vona Gábor kiemelte, hogy a Jobbik "minden, a nemzet érdekét szolgáló javaslatot" támogatni fog a következő Országgyűlésben, de a kormánytöbbség legkíméletlenebb parlamenti ellensége lesz, és akár utcára is szólítja az embereket, ha a Fidesz nem tartja be az ígéreteit.

A sziget egy tisztásán felállított színpadról szólva Vona Gábor kifejtette: pártja alapvetően négy dologból nem enged a következő kormányzattal szemben. Ezek közé tartozik a politikai elszámoltatás, a közbiztonság megteremtése, a kilakoltatások egy évig történő felfüggesztése, valamint az adócsökkentés.

Mindemellett a Jobbik kezdeményezőként kíván fellépni a trianoni békeszerződés évfordulójának nemzeti emléknappá nyilvánításában, a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megadásában, illetve a magyar termőföld védelme érdekében - mutatott rá a párt elnöke, utóbbihoz hozzátéve, a földtörvényt úgy kívánják módosítani, hogy "Salamonok" Magyarországon ne szerezhessenek földtulajdont.

Vona Gábor megjegyezte továbbá, hogy a Magyar Gárda törvényessé tétele ügyében sem fognak várni, hiszen - saját bevallása szerint - nélkülük most nem lehetne országgyűlési képviselő. Orbán Viktornak üzenve azt mondta: a jó törvényeket kell betartani, míg a rossz, például a gárdát tiltó jogszabályokat meg kell szüntetni.

A Jobbik vezetője jövendő parlamenti munkájukat ismertetve arról is beszélt, hogy a "Szent Korona eszmén alapuló alkotmányosság" életbe léptetésén is dolgozni fognak, valamint az eddigi "talpnyaló külpolitika" helyett a keleti, ázsiai piacok felé nyitást szorgalmazzák.

Vona Gábor egy olyan süllyedő hajónak nevezte a "szekularizált, fogyasztásra épülő, erkölcstelen" nyugati kultúrát, amelyen ő - mint mondta - nem akar megdögleni. Hozzátette: egy magyar őstörténeti intézet felállítása is a céljaik között szerepel, annak tisztába tétele érdekében, hogy honnan is származnak a magyarok. "Én nem vagyok finnugor" - jelentett ki a politikus.

A párt elnöke a beszéde alatt megtapsoltatta az MDF és az SZDSZ parlamentből való kikerülését. Vona Gábor szerint a következő néhány év az MSZP belharcairól fog szólni, amihez ő - a közönségből nevetést kiváltva - sok sikert kívánt. Az összegyűltek által kifütyült LMP-ről a leendő képviselő úgy foglalt állást, hogy az "nem is egy párt, hanem csak egy frakció, egy felfújt lufi".

A szervezők által kétnaposra hirdetett Jobbik-majális egy focipályányi méretű tisztáson, illetve annak környékén zajlik. A helyszíni tájékoztatás szerint a jórészt ingyenes programok között elsősorban koncertek szerepelnek, de a kilátogatókat gyerekprogramok, tombola, továbbá "nemzeti divatbemutató", valamint az esti órákban "nemzeti rockdiszkó" is várja. A többségében családok által látogatott rendezvényt terepszínű ruhába öltözött biztonsági személyzet felügyeli.