A Tárki a két választási forduló között azt kérdezte meg a választóktól, hogy április 11-én elmentek-e szavazni, és ha igen, kire voksoltak. Emlékeztetőül: az első fordulóban a részvételi arány 64 százalékos volt, a Fidesz-KDNP pedig a szavazatok közel 53 százalékát kapta meg.
Ehhez képest a közvélemény-kutató cég felméréséből az derült ki, hogy jóval többen mondták azt, hogy a Fideszre szavaztak, mint amennyit valójában a párt szerzett.
Bernát Anikó, a Tárki kutatója elmondta: a megkérdezettek 65 százaléka válaszolta azt, hogy a Fidesz-KDNP listájára voksolt április 11-én. Meglepőnek tartja azt is, hogy a részvételi arány tekintetében is komoly eltérés mutatkozott, ugyanis a mintába került válaszadók 74 százaléka állította azt, hogy elment voksolni az első fordulóban.
Több oka lehet az eltérésnek a kutató szerint. Az egyik az, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta számottevő eltérés mutatható ki abban, hogy a szavazók mit mondanak a választások előtt és után - ez más országokban is megfigyelhető.
Bernát Anikó szerint vannak olyanok, akik szándékosan be akarják csapni a kérdezőbiztost, ezért adnak nem valós választ, ám nem gondolja, hogy ez vagy az előbbi lenne a domináns magyarázat az eltérésre.
Valószínűnek tartja, hogy akik elmentek, és a Fideszre szavaztak, nagyobb arányban kerültek bele abba a mintába, amiben kérdezett a Tárki, és kevesebben voltak azok, akik nem szavaztak, vagy nem a Fideszre voksoltak, ám ez az indok sem magyarázza önmagában az eltérést.
Hanganyag: Nagy Tamás