eur:
393.77
usd:
364.94
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Csaba László: Vannak csontvázak a szekrényekben

Vannak csontvázak a szekrényben a gazdaságot illetően, hiszen az infláció, az államháztartási hiány, a deficit, a foglalkoztatás és a növekedés területén is eltérés tapasztalható a tervtől - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár szerint a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval az új megállapodás megkötése nem mérlegelés kérdése. Kedvező fogadtatása lenne, ha a kormány nekilátna a korrupció visszaszorításának és az állami pazarlás megszüntetésének - tette hozzá.

Örülnék, ha igaz lenne, amit Bajnai Gordon kormány mondott, miszerint csontvázak csak a biológia-szertárban vannak, ám lehet találni az összképet súlyosan érintő váratlan adatokat a gazdaságban is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár kifejtette: az infláció, az államháztartási hiány, a deficit, a foglalkoztatás és a növekedés területén is eltérés tapasztalható a tervtől, így ezek a szekrényben lévő csontvázak.

Kiemelte: az idei költségvetés homokra épült vár, a kiinduló adatok nem stimmelnek, hiszen már négy hónap alatt összejött az egész évi hiány. Nem igaz, hogy a Bajnai-kormány nagyjából rendbe tette volna az ország pénzügyeit, és már csak a gazdasági növekedést kellene megalapozni, hanem az egyensúly fenntartásáért is küzdeni kell - tette hozzá.

Nem lehet kérdéses az új megállapodás

Csaba László hangsúlyozta: fel kell deríteni, milyen szintről indul el az új kormány, ehhez pedig meg kell tudni állapítani az államháztartás hiányát és a várható államadósságot. Ezt a valóságos növekedési adatokhoz kell igazítani, olyan költségvetéssel kell kipótolni, amelyben nincsenek merész feltevések - vélekedett.

Mivel a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól felvett hitelt nagyobb ütemben kellett felhasználni, így az új megállapodás megkötése nem mérlegelés kérdése - közölte a közgazdász. Szólt arról is, idén stagnálásra lehet számítani, de jövőre sem várható gyors növekedés, mert ugyan a világgazdaság növekszik, de Európa gazdasága nem.

Fontos a bizalom erősítése

Az IMF és az EU jó célnak tekintené az euró bevezetését, valamint azt, ha láthatóvá válna, hogyan lesz egy kisebb, de célirányosan működő állam, miként jön létre a fenntarthatóan kiegyensúlyozott államháztartás - emelte ki Csaba László.

Az egyetemi tanár szerint a szervezetek kedvezően fogadnák és finanszíroznák, ha a kormány nekilátna a korrupció visszaszorításának, az állami pazarlás megszüntetésének, a közigazgatás burjánzása visszanyesésének és a vállalkozások mozgástere megteremtésének. Példaként a nyugdíjrendszert említve azt mondta, ezt nem lehet egyik évről a másikra gyökeresen átalakítani, de egy 4-5 éves, a fenntarthatóság felé haladó program meghirdetése bizalomerősítő hatással bírni, jót tenne az országnak és a kormánynak is a finanszírozhatóság, a növekedés, a mozgástér visszaszerzése szempontjából.

Más lesz az irány

A Heti Válaszban megjelent Matolcsy György-interjúból úgy tűnik, a korábbi gyakorlattal szemben más irányt próbál körvonalazni a leendő kormány, és egy konzervatív gazdaságpolitikát folytat majd, ami már sok helyen működött és eredményes volt - vélekedett Csaba László.

A közgazdász szerint a dereguláció a vállalkozások mozgásterét bővítené, emellett lehet egyszerűsíteni az adórendszert, valamint kiszámíthatóbbá lehetne tenni az állami szabályozást.

Hanganyag: Exterde Tibor

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×