Orbán Viktor holnap megnevez miniszterjelölteket

Infostart
2010. április 28. 18:51
Holnap kezdi el ismertetni a leendő kormány személyi összetételét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - mondta a párt szóvivője.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a Fidesz tegnapi elnökségi ülésén az elkövetkező időszak menetrendjéről tárgyaltak. A Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormánynévsorral kapcsolatban csütörtökön nagyon sok kérdésre választ kapnak az újságírók. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ki fog állni, és tesz egy bejelentést a leendő kormányzati kérdésekről.

Azzal kapcsolatban, hogy ő és Varga Mihály, a párt alelnöke kísérte el Orbán Viktort szerdán a Sándor-palotába, Szijjártó Péter úgy fogalmazott: őket érte a megtiszteltetés. A leendő pozíciójukra azt válaszolta, sok minden megjelent már az ő és Varga Mihály jövőbeni munkájáról, azt nem tudja, hogy a helyes megoldások köztük voltak-e, de csütörtökön erre is választ adnak.

Kérdésre hangsúlyozta, csütörtökön a teljes kormánynévsort ugyan még nem ismertetik, annak csak egy részletét.

A Fidesz keddi elnökségi ülésével kapcsolatos felvetésre kifejtette: az elkövetkező időszak menetrendjéről tárgyaltak. Szó volt a frakció alakuló üléséről, amelyet a jövő héten tartanak és az Országgyűlés alakuló ülésére vonatkozó előkészületekről is.

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje Varga Mihály és Szijjártó Péter társaságában érkezett meg szerdán délelőtt a Sándor-palotába, hogy a kormányalakítással kapcsolatos kérdésekről tárgyaljon Sólyom László államfővel.

Orbán Viktor hétfőn azt mondta, amíg a köztársasági elnök nem kér fel valakit arra, hogy kezdje meg a kormányalakítási tárgyalásokat, addig ő sem személyekről, sem a minisztériumok számáról nem nyilatkozik.

Hanganyag: Farkas Dávid


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szijjártó Péter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást