eur:
394.05
usd:
369.37
bux:
65214.53
2024. április 19. péntek Emma

Csányi Sándor: Nem veszélyes a Fidesz kétharmados többsége - lapszemle

Lehetőséget lát, nem veszélyt a Fidesz kétharmados győzelmében Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója - írja a Népszabadság.

Az üzletember a lapnak adott interjújában figyelmeztet: figyelni kell a költségvetés egyensúlyára, de fontos, hogy ennek elérése közben az emberek elfogadható színvonalon éljenek, és a cégek is prosperáljanak. Intelmei szerint csak olyan intézkedésekkel szabad növelni a deficitet, amelyek középtávon kimutatható előnyökkel járnak. Önmagában a hiány növelése a nemzetközi pénzvilág számára nem elfogadható.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy alig több mint fél év alatt 500 millió forint adósságot halmozott fel az Eurocom magánvasút-társaság a MÁV Pályavasúttal szemben. Az állami cég bejelentette, hogy megegyezett a fizetési feltételekről az adóssal, ám a versenytársak szerint megeshet, hogy csökkenés helyett tovább nő majd az Eurocom tartozása.

Az index.hu az RTL Klub Híradójára hivatkozva közli, hogy a parlamentből tizenhat év után kiesett Molnár Gyula újbudai polgármester szerint nehéz dolga lesz az új MSZP-frakciónak, mivel tagjai az elmúlt húsz évben az apparátusok tetején ültek. Mint mondta: azok lesznek ott, akik hozzá vannak szokva, hogy dolgoztatnak, és nem dolgoznak, megszokták, hogy a rendszer mögöttük működik.

A Napi Gazdaságban az olvasható, hogy a 4-es metró pajzsai hamarosan nekikezdhetnek a Keleti pályaudvarig tartó utolsó szakasz fúrásának. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az első félév végére befejeződhet az alagútépítés a vonal első szakaszán, azt viszont nehéz megmondani, hogy utána miként folytatódhat a beruházás. A Bosnyák térig tervezett második szakasz után elvben a Budaörs felé tartó harmadik szakasz is sorra kerülhet - korábban ennek lehetőségét fideszes politikusok is megfogalmazták.

A Világgazdaság szerint, amint feláll az új minisztérium, a kórházszövetség a vezetők elé tárja az egészségügy valós állapotát. Ahhoz, hogy az ágazat kikerüljön a válságból, világos beszédre, bizalomra van szükség az új kormánytól. Õszintén meg kell mondani az embereknek, hogy mennyibe kerül az elvárt gyógyítás, és mire elég a tb-járulék. Szembe kell nézni a gazdaság helyzetével, ám a betegellátás fenntartása érdekében azonnal pótolni kell közel kéthavi finanszírozásra valót. Aztán meg kell kezdeni az ágazat átalakítását.

A portfolio.hu Erhart Szilárddal, a dugodij.hu portál szerkesztőjével közöl interjút a belvárosi úthasználati díj bevezetésének lehetőségeiről és esélyeiről. A kieli közgazdasági kutatóintézet korábbi munkatársa szerint népszavazást kellene kiírni vállalva annak kockázatát, hogy nem szavazza meg a mai magyar társadalom a dugódíjat. Honlapja egyik felmérése szerint a legtöbben 1000 forintos dugódíjat tartanának indokoltnak. Erhart Szilárd a Stockholmban bevezetett kamerás rendszert tartaná optimálisnak, tehát ha valaki behajt a fizetős zónába, több kamera is leolvasná a rendszámát, az autós pedig banki átutalással, pre-paid kártyával vagy akár sms-ben is fizethetne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 16:25
×
×
×
×