Az év vége előtt elfogyhat a bíróságok pénze

Infostart
2010. április 27. 05:40
A Pest Megyei Bíróság is kritikus helyzetbe kerülhet a költségvetési támogatás csökkenése miatt - mondta az InfoRádiónak a testület elnöke az Összbírói Értekezlet után.

Gazdaságilag és munkateher szempontjából is nehéz éven van túl a Pest Megyei Bíróság: a költségvetés csökkenése minden területet érintett, a beérkező peres és peren kívüli ügyek száma ugyanakkor nőtt - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke. Kovács András hozzátette: az is ront bíróság helyzetén, hogy rendkívül magas a fluktuáció, emellett pedig a központi régió számos negatív sajátossága is sújtja.

Az elnök szerint ennek ellenére - részben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elmúlt két évben nyújtott segítségének is - bíróság helyzete javulásnak indult, hiszen csökkent a folyamatban lévő, és a két-három éve húzódó ügyek száma.

Kovács András ugyanakkor hangsúlyozta: idén a költségvetési támogatás tovább csökken, ami várhatóan komoly problémákat okoz majd. A bíróság az év eleji költségvetési tárgyalásokon meghatározott, 1,3 milliárd forintos dologi kiadások értékének kevesebb mint 70 százalékát kapja meg havonta - magyarázta.

A testület előtt emellett új bírói és nyilvántartási feladatok is állnak, a fejlesztésre azonban nem lesz pénz. A bíróságok - így a pest megyei - várhatóan nem fognak kijönni a számukra biztosított összegből - mondta Kovács András.

Hanganyag: Farkas Dávid


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást