Orbán Viktor: a nemzeti együttműködés rendszere jön létre Magyarországon

InfoRádió / MTI
2010. április 26. 06:41
A Fidesz-KDNP megszerezte a kétharmados többséget az országgyűlési választás második fordulójában. Sólyom László köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra tűzi ki az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját.

Az Országgyűlés összetétele a szavazatok 99,22 százaléka alapján: Fidesz-KDNP 263, független 1, Jobbik 47, LMP 16, MSZP 59 - jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A hatalommal visszaélők rendszere helyett a nemzeti együttműködés rendszere jön létre Magyarországon - mondta a Fidesz elnöke. Orbán Viktor úgy fogalmazott: az emberek legyőzték a nép felett uralkodókat, és ismét mertek nagyok lenni. A politikus hangsúlyozta: az állampolgárokkal közösen építik majd újjá és teszik erőssé az országot. A Fidesz elnöke szólt arról is, hogy Magyarországon újra a magyar emberek érdeke lesz az első. Mint mondta: az állam feladata a törvények meghozatala, betartása és betartatása lesz, de a magánérdek ideje leáldozott, és nem fogják hagyni, hogy még egyszer visszatérjen. Orbán Viktor hozzátette: a nemzeti együttműködés rendszere mindenkinek lehetőség és elvárás, és ennek részese valamennyi határontúli magyar is.

A kétharmados többség veszélyes lehetőség, amellyel lehet jól és rosszul élni. Az MSZP nem abban érdekelt, hogy a Fidesz rosszul kormányozzon, éppen ezért nem kíván senkinek a nyakába lihegni, de minden lehetséges eszközzel készteti, ösztönzi, ha lehet, belekényszeríti a pártot a jó kormányzásba és a demokrácia tiszteletére - mondta az InfoRádiónak a Magyar Szocialista Párt lemondott elnöke.

A Jobbik hajlandó együttműködni a Fidesszel az általa legfontosabbnak tartott kérdésekben - jelentette be a párt elnöke. Vona Gábor ilyen feladatnak nevezte az adócsökkentést, az eladósodott családok kilakoltatásának leállítását, a közbiztonság megerősítését, valamint az elszámoltatás véghezvitelét. A Jobbik elnöke hangsúlyozta ugyanakkor, hogy készek minden parlamenten kívüli demokratikus eszközt bevetni, ha a Fidesz nem lát hozzá ezekhez a sürgető feladatokhoz.

Konstruktív, de határozott ellenzéki politikát kíván folytatni a Lehet Más a Politika - közölte a választások második fordulója után a párt listavezetője. Schiffer András hangsúlyozta: az LMP kész az együttműködésre a demokratikus ellenzéki és a kormánypártokkal is de nem enged az 1989-es jogállami értékekből. Közölte, hogy számukra továbbra is fontos az emberi méltóság, a magánszféra tisztelete, a jogegyenlőség, az állampolgári részvétel és a politikai sokszínűség.

Folyamatos adócsökkentést és az önkormányzati rendszer reformját várják az új kormánytól a munkaadói szervezetek. Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, valamint Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a Fidesz-kormánynak azonnal meg kell kezdenie az önkormányzati reformot, valamint a munkát terhelő adók egyszerűsítését. Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke arra számít, hogy az új kormány mérsékli majd a közterheket, és csökkenti a bürokráciát. A szövetség elnöke emellett fontosnak tartja, hogy a szakképzés jobban igazodjon a gazdaság igényeihez az alapképzésben és továbbképzésben egyaránt. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt emelte ki, hogy a Fidesz kétharmados többségével megnyílik a lehetőség a nagy elosztó rendszerek átalakítására.

Telefonon és írásban is gratulált Orbán Viktornak a választási győzelemhez az Európai Bizottság elnöke. A néppárti José Manuel Barroso szerint a meggyőző sikert világos programra és az európai értékek melletti erős elkötelezettségre alapozva érte el a leendő miniszterelnök. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor hivatalba lépése meghatározó jelentőségű időszakra esik, hiszen az uniós tagállamoknak következetesen kell munkálkodniuk a gazdasági válság hatásainak enyhítésében.

A Fidesz a legátütőbb választási győzelmet aratta a kommunizmus bukása óta, példátlan, kétharmados többséggel véget vetve a szocialisták nyolcévi kormányzásának - írta vasárnap esti kommentárjában a Financial Times. A londoni gazdasági-politikai napilap szerint a Fidesz győzelme Orbán Viktor diadalmas visszatérését jelenti. A 2002-ben és 2006-ban egymás után elszenvedett vereségek megpecsételhették volna egy kevésbé kitartó, kevésbé erőteljes politikai személyiség sorsát. E kudarcok azonban nem rendítették meg Orbán Viktor azon vágyát, hogy eltávolítsa az általa hozzá nem értőként és korruptként jellemzett szocialistákat a hatalomból - áll a Financial Times kommentárjában.

A Fidesz kétharmados győzelmét emelték ki a magyar parlamenti választások második fordulójáról szóló vasárnap késő esti beszámolóikban a német közszolgálati televíziók, utalva arra, hogy az eredmény megerősítette a nagyarányú jobbratolódást. A ZDF az első forduló eredményére emlékeztetve hangsúlyozta, hogy a második forduló immár teljessé tette a választás nyomán bekövetkezett fordulatot, sőt a jobboldali konzervatív Fidesz alkotmánymódosító többséggel kormányozhat.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást