Megbetegedett a magyar Mount Everest-expedíció egyik tagja

Infostart
2010. április 23. 08:00
Túl van az első igazi hegymászó-teljesítményen és az első megbetegedésen is a magyar Mount Everest-expedíció két tagja. Klein Dávid és Várkonyi László külön-külön érte el a 7000 méteres magasságot, ahol sátrat állítottak és depót építettek. Most az alaptáborban pihennek. Céljuk, hogy a magyarok közül elsőként oxigénpalack használata és teherhordók segítsége nélkül másszák meg a világ legmagasabb, 8850 méteres hegycsúcsát.

Elérte az egyes tábort a magyar Mount Everest-expedíció. Klein Dávid, a csapat egyik tagja az Inforádiónak arról számolt be, hogy társa, Várkonyi László megbetegedett. Ezért külön jutottak fel a 7000 méteren lévő északi hegynyereghez, ahol felállították a sátrakat és depót is építettek.

Mostanra a két hegymászó visszatért az alaptáborba két napos pihenőre. Klein Dávid hozzátette: úgy tervezik, hogy minden magasabb tábor elérése után tartanak hasonló pihenőt. Pénteken ismét fölmennek az előretolt táborukba, majd a következő etap a 7800 méter meghódítása lesz, ahol felépítik a kettes tábort.

Innen a terveik szerint 8300 méterig jutnak, ahol újabb depót létesítenek a felszerelésnek. Majd visszatérnek egy 4200 méteren fekvő faluba, az utolsó nagyobb pihenőre a csúcstámadás előtt. Előrejelzések alapján május 15-én vágnak neki a 8850 méteren lévő csúcs meghódításának.

Az egészségügyi gondokról Klein Dávid azt mondta: ebben a magasságban az emberek emésztőszervei, torka, légutai érzékenyebbek lesznek. Várkonyi László az InfoRádió kérdésére azt válaszolta: most már jól érzi magát, előző nap voltak gondjai a gyomrával, ezért elhagyta az ereje, és célszerűnek látta még az elején visszafordulni.

Hanganyag: Herczeg Zsolt


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást