Tízmilliárd forintos veszteséggel zárták az elmúlt évet a magyar tejtermelők az alacsony felvevői árak és a kedvezőtlen közgazdasági viszonyok miatt - mondta az InfoRádiónak a Tej Terméktanács elnöke. Az ágazatban komoly gondot jelent, hogy a termelők és a kereskedők nem bíznak egymásban, így utóbbiak Nyugat-Európából, illetve Cseh- és Lengyelországból az ott keletkező többletet Magyarországra hozzák, és nyomott áron eladják a magyar fogyasztóknak - tette hozzá Kovács László.
Ezen mindenképpen változtatni kell, a terméktanács képviselői emiatt már a kormánnyal is tárgyaltak, aminek eredményeképpen ígéreteket, illetve vissza nem térítendő támogatást kaptak. Kovács László szerint azonban mindez csak átmeneti megoldást jelent arra, hogy ne csökkenjen tovább a magyar szarvasmarha-állomány és a tejtermelés.
A Magyarországon termelt tej mennyisége 2008-hoz képest tavaly közel 9 százalékkal csökkent, míg az egész Európai Unióban a visszaesés mértéke csupán fél százalékos volt. Ez nagyon veszélyes folyamat - jegyezte meg a terméktanács elnöke.
A magyar termelőknek is van lehetőségük exportálni a terméküket - a kivitel a tavalyi év első három hónapjához képest idén márciusig nőtt is -, Kovács László szerint azonban ez sem biztosíthatja megfelelően a gazdák megélhetését. "A termelőknek pedig mindennap biztonságra van szüksége, és, természetesen, jó árakra" - jegyezte meg.
A termelők a legtöbb tejet és tejterméket még mindig a hazai piacra adják el, de sok nyerstejet visznek Szlovéniába, Romániába és Olaszországba. A Közel-Keletre főleg a tejfeldolgozók exportálnak, elsősorban tartós terméket, főleg sajtokat és joghurtot - mondta a Tej Terméktanács elnöke.
Hanganyag: Seres Gerda