Így védekezhet a kullancsok ellen

Infostart
2010. április 21. 08:18
Az elmúlt öt évben 15 százalékkal nőtt Európában a kullanccsal fertőzött területek nagysága. A kirándulószezon előtt a Magyar Kullancsszövetség elnöke a kullancsok által terjesztett betegségek elleni védőoltás fontosságára hívta fel a figyelmet.

Egyetlen kullancscsípéstől nyolcféle fertőző betegséget kaphatunk el, ezek közül a legismertebb és legveszélyesebb a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás, ami az esetek 40 százalékában bénulásos tünetekkel gyógyul, és minden száz betegre jut egy haláleset is - mondta az InfoRádiónak a Magyar Kullancsszövetség elnöke.

A tavasz beköszöntével kirándulni indulóknak először e betegség ellen kell - néhány hét eltéréssel - megkapniuk az alap- és emlékeztető injekciót. Érdemes emellett közvetlenül a kullancsok ellen is védekezni, hiszen a többi, általuk terjesztett betegségre (így a Lyme-kórra, a babeziózisra, az ehrlichiózis vagy a tularémiára) nincsen oltás - tette hozzá Kapiller Zoltán.

A kullancsok ellen többféleképpen védekezhetünk, az egyik módszer, hogy kerítésekkel megakadályozzuk az esetleg fertőzött erdei-mezei állatok bejussanak a kertekbe, parkokba. A kirándulók emellett megfelelő öltözködéssel és különféle riasztó szerek alkalmazásával tarthatják távol maguktól a vérszívókat - magyarázta a szakértő.

Ha saját, esetleg kutyánk, macskánk bőrében kullancsot találunk, azt mielőbb a gyógyszertárakban, állatpatikákban kapható kullancseltávolító kanál segítségével ki kell szedni. Nem szabad olyan módszert használni a vérszívó eltávolítására, ami megszorítja a testét a testét vagy megfojtja, mivel akkor az állat a fertőzött nyálát a sebbe üríti - figyelmeztetett a Magyar Kullancsszövetség elnöke.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást