A HM több cégénél, például a HM EI Zrt.-nél és a HM Rekreációs Kht.-nál is kenőpénzeket osztottak vissza az alvállalkozók egy-egy vaskos állami megrendelésért. A Magyar Nemzet szerint ezt vallotta a honvédelmi tárcánál nemrég kitört korrupciós botrány egyik főszereplője a katonai ügyészségen. A tárca állításával ellentétben tehát nem csak a HM Térképészeti Kft.-nél és a Zrínyi egyetem rektoránál fordulhatott elő vesztegetés. A lap úgy tudja, a katonai elhárítás vezetője két gyanúsítottat is fogadott az irodájában a terhelő adatok gyűjtése idején.
Hónapokig is folytatódhat a ma már 5. napja tartó európai közlekedési és logisztikai káosz, az izlandi vulkán aktivitása ugyanis nem enyhül - írja a Napi Gazdaság. Az európai légitársaságok máig rendelték el légterük lezárását, de lehet, hogy az intézkedést meg kell hosszabbítani. Már az Európai Bizottság is felméri a vulkánkitörés hatásait az európai gazdaságra, ha ugyanis még sokáig tart, az lassíthatja a gazdasági válság utáni kilábalást.
Máris komoly számháború folyik a nemzetközi elemzők között az alig néhány hete piacon lévő háromdimenziós tévékészülékek kilátásait illetően - olvasható a Világgazdaságban. Az idén másfél és négymillió darab közé teszik a térhatású élményt nyújtó televíziók értékesítését, az idei mennyiség több mint a felét az USA piaca veszi fel. Április elejétől már a hazai szakkereskedésekben is megjelentek az első 3D-s modellek. A technológia sikerével kapcsolatban azonban még sok a szkeptikus hang. A tartalomipar szereplői ugyanis jóval lassabb ütemben indultak el, mint a készülékgyártók.