Tóth Zoltán: Visszalépett képviselő neve nem szerepel a szavazólapon

Infostart
2010. április 15. 10:00
A töredékszavazatok száma alapján számítható csak ki az országgyűlési választások második fordulója után, hogy melyik párt mennyi mandátummal rendelkezhet - hangsúlyozta az Európai Választási Szakértők Szövetségének elnöke. Tóth Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az egyéni képviselőjelölt-visszaléptetés esetén a politikus neve nem szerepel majd a szavazólapon.

Töredékszavazatnak számít az első érvényes választási fordulóban mandátumként nem hasznosult szavazat, amelyet a legalább öt százalékos eredményt elért pártokra adtak le - magyarázta Tóth Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az Európai Választási Szakértők Szövetségének elnöke hozzátette: az első forduló eredményei alapján 119 választókerületből nem származik majd ilyen töredékszavazat, mert ott már eldőlt, kit illet a mandátum.

Tóth Zoltán emlékeztetett, hogy a második fordulóban 57 egyéni mandátum sorsa dől majd el, illetve a töredékszavazatok alapján az országos listás mandátumokat számítják még ki.

Ezért még nem lehet pontosan tudni, hogy név szerint kik ülnek majd a parlamentben, csupán a már említett 119 egyéni képviselő nevét ismerjük, és azokét, aki területi listáról jutottak be - fejtette ki a szakértő.

Tóth Zoltán úgy vélekedett, hogy bár jogi lehetősége minden jelöltnek megvan a visszalépésre, egyelőre nem ismer olyat, aki politikai okokból nem indul a második fordulóban.

A visszalépés politikai értelemben azt jelenti, hogy egy párt visszahívja a jelöltjét, majd felhívást tesz közzé, hogy a polgárok melyik meghatározott másik párt jelöltjét támogassák. Ez azonban jogi értelemben nem kötelező a párttagságra. Annyi biztos, hogy a visszalépő jelölt nem szerepel a szavazólapon, így rá nem is lehet voksolni - szögezte le a szakértő.

Hanganyag: Hlavay Richárd


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást