eur:
393.63
usd:
364.79
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Részben megegyezett a várható bérfejlesztésről a BKV menedzsmentje a VTDSZSZ-szel

Részben megegyezett a várható bérfejlesztésről a BKV menedzsmentje a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének képviselőivel. A Távirati Iroda úgy tudja, hogy a közlekedési vállalat vezetése az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlását figyelembe véve alakította ki nettó 5,1 százalékos béremelési javaslatát, amely a 160 ezer forint alatt keresőket érinti.

Ezt a szakszervezetek elfogadták. Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke a tárgyalások után azt mondta: a teljes állományra vonatkozó korábbi, 4 százalékos követelésüket 1+2 százalékra változtatták, amit májustól szeretnének érvényesíteni. Ennek részleteiről még tartanak az egyeztetések, a következő tárgyalási forduló egy hét múlva lesz.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×