eur:
395.93
usd:
366.9
bux:
65646.69
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Választási csalásra való előkészület miatt tett feljelentést a Jobbik

A Jobbik választási csalásra irányuló előkészületekkel kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt tett büntetőfeljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).

Volner János, a párt rendvédelmi miniszterjelöltje a BRFK Teve utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Jobbik tudomására jutott, hogy a szoftverfejlesztéssel megbízott IDOM 2000 Zrt. egy olyan marokkói állampolgár tulajdonában álló cégnek juttatta el a választási szoftverek forráskódját, amely vállalkozás nem érhető el Magyarországon, annak vezetője pedig sohasem járt az országban, így őt nemzetbiztonsági ellenőrzés alá sem vehették.

A Jobbik egyebek mellett személyes adattal való visszaélés, illetve számítástechnikai rendszer elleni bűncselekmény miatt tett feljelentést az ügyben, amelyben a hatóság már most is csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást - mondta a politikus.

Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×