Az InfoRádió a Dunaújváros-Szekszárd közötti gyorsforgalmi út szerdai átadása óta keresi a Nemzeti Közlekedési Hatóságot, hogy megtudja, miért csak ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt kapott az M6-os autópálya említett része.
A hivatalnál azonban nem nyilatkoztak, a Közlekedési Minisztérium a távirati irodának küldött közleményében tudatta, hogy bár az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd szakaszán az építési engedélyben szereplő építmények nem teljes körűen készültek el, ezek egyike sem jelent forgalombiztonsági kockázatot. Arról, hogy milyen építményekről van szó, semmit nem közöltek, a munkákról csak annyit írtak, hogy a 65 kilométeres pályaszakasz koronaélen kívüli létesítményeinek befejezésén folyamatosan dolgoznak.
A minisztérium ugyanakkor nem feledkezik meg emlékeztetni arra, hogy az autópályára kötött koncessziós szerződés 2010. március 31-ét "tervezett ideiglenes teljesítési időpontként" jelölte meg; egyébként pedig az ideiglenes és végleges engedély között hátralévő feladatok nagyságrendjében van különbség.
A korábban átadott autópálya-szakaszok többsége a megnyitás idején ideiglenes forgalomba helyezési engedéllyel rendelkezett - teszik hozzá.
A magyar állam 30 évig rendelkezésre állási díjat fizet a kivitelező, és üzemeltető koncessziós társaságnak, 2010-ben havi, mintegy egymilliárd forintot.