eur:
393.78
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Magyarország nagy lehetősége az uniós elnökség

Magyarország nemcsak a hivatalos fórumokon használhatja ki, hogy a jövő év első felében ellátja az Európai Unió soros elnöki tisztségét - hangsúlyozta az InfoRádiónak a Studio Metropolitana vezetője. Gauder Péter szerint a fél év alatt számos olyan projektet is érdemes lenne a tagállamokkal megismertetni, amelyek nem uniós pénzekből valósulnak meg.

Magyarország az Unió soros elnökeként Európa politikai és üzleti döntéshozóinak érdeklődésére számíthat - mondta Gauder Péter az InfoRádiónak.

A Studio Metropolitana urbanisztikai központ vezetője szerint ez olyan lehetőség, amellyel hazánk bemutathatja egyebek mellett azokat a fejlesztési projekteket, amelyekbe belevágott. És itt nem elsősorban unió által támogatottakra kell gondolni, hanem azokra, amelyeket privát forrásokból szeretnénk megvalósítani - tette hozzá.

Gauder Péter hangsúlyozta: a világban összegyűlt rengeteg pénz is áru, és akik ezzel a pénzzel rendelkeznek, mert a válság miatt nem tudták elhelyezni, most egybefüggő térségű projekteket keresnek.

Ilyen például a Duna völgyének megújítása, amit Budapest tervez. Vagy egy információs centrum létrehozása, amivel Budapest, mint a Duna fővárosa kirakatba helyezheti magát. Ezen keresztül a különböző városrészek is hozhatják, illetve bemutathatják a programjaikat a fél év alatt - fejtette ki a szakember.

Mindez politikai hátszél nélkül is megvalósítható - vélekedett Gauder Péter. Hozzátette azonban, hogy nyilván sokkal eredményesebb, ha összekapcsolódik a privát és a közszféra.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×