eur:
394.78
usd:
365.84
bux:
65215.62
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

22 éves a Fidesz

Fennállásának 22. évfordulóját ünnepli ma a Fidesz.

1988. március 30-án, azaz 22 évvel ezelőtt Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban 37 egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal értelmiségi megalapította a Fiatal Demokraták Szövetségét. Az alapítók a következő nap nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be a szervezet létrejöttét: meghívták az összes budapesti újság és szamizdat lap képviselőjét, valamint a külföldi tudósítókat a budai Ma Chérie presszóba.

A tájékoztatón hetven újságíró jelent meg, a 37 alapító közül pedig Deutsch Tamás, Németh Zsolt, Orbán Viktor és Kövér László. Közleményüket az egy és negyed órán át tartó sajtótájékoztatón Deutsch Tamás olvasta fel:

"1988. március 30-án új független ifjúsági szövetség alakult Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) néven. Az alapító nyilatkozatot különböző egyetemekről, főiskolákról érkezett 37 egyetemi, főiskolai hallgató és fiatal diplomás írta alá. A Ménesi út 12. szám alatti épületben lezajlott tanácskozáson az összegyűltek a szövetség vita utáni azonnali megalakulása mellett döntöttek és alapító nyilatkozatot fogadtak el. A nyilatkozat tartalmazza a Szövetség politikai alapelveit, az együttműködés fontosságát a már létező ifjúsági szervekkel és hangsúlyozza, hogy az alapítási eljárás teljes mértékben jogszerű (megfelel az alkotmány és a polgári törvénykönyv idevonatkozó rendelkezéseinek). Az alapítók úgy határoztak, hogy a szövetség szervezeti és működési szabályzatát az első kongresszusnak kell majd elfogadnia. A kongresszus összehívásáig a szervezők a legfontosabb feladatnak alapsejtjeik szervezését tekintik."

A Fidesz 22. születésnapját a Zeneakadémián, hangversennyel ünnepli. A rendezvényen köszöntőt mond majd Balogh Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke, majd ünnepi beszédet tart a két alapító Orbán Viktor pártelnök, és Kövér László választmányi elnök.

A párt, a zártkörű születésnapi rendezvényét a napokban már megtartotta, hagyományosan az alapítás helyszínén, a Bibó István Szakkollégiumban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×