eur:
393.8
usd:
365.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Újabb három évig Makovecz Imre a Magyar Művészeti Akadémia elnöke

Újabb három évre Makovecz Imre építészt választotta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökévé a szervezet közgyűlése szombaton Budapesten. Az új ügyvezető elnök Fekete György belsőépítész lett, aki a tisztséget egyelőre egy évre vállalta el - közölte az MMA az MTI-vel.

A testület újjáválasztotta vezető testületeit, megtárgyalta az elmúlt évről készített beszámolókat és elfogadta a 2010-re szóló szakmai és pénzügyi tervet. A tervekkel összefüggésben jóváhagyta annak a levélnek a szövegét, amely a magyar kultúra jövőjéről és a művészeti élet fejlesztéséről szól, és amelyet minden érintett és illetékes művészeti, társadalmi, politikai szervezetnek el fognak küldeni.

A tagozatok javaslatára a közgyűlés 12 művésznek ajánlotta fel a rendes tagságot, majd az elnökség ajánlásával döntött az idei akadémiai aranyérem sorsáról. Ezt az elismerést ebben az évben Csete György építésznek ítélte oda a testület. Az aranyérmet és az új tagok okleveleit május elején adják át.

Az említett tisztségviselők mellett az elnökség tagja Ács Margit író, Dubrovay László zeneszerző, Ferencz István építész, belsőépítész, Finta József építész, Orosz István grafikusművész, Sára Sándor filmrendező, Szemadám György festőművész, a felügyelőbizottság tagja pedig Dévényi Sándor építész, Jankovics Marcell filmrendező és Somogyi Győző festőművész lett - olvasható a közleményben.

A Magyar Művészeti Akadémiát 1992 januárjában 22 művész hozta létre. A társadalmi szervezetként működő MMA azóta már 160-nál is több tagot számlál, célja, hogy a magyar kultúra értékőrző, mértékadó közösségévé váljon.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×