eur:
393.77
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Mérgező anyag került a Szinva-patakba?

Nem észlelte a Miskolci Vízmű (Mivíz) Kft. monitoringrendszere a borsodi megyeszékhely ivóvízellátását jelentős hányadban biztosító bükki Szinva-forrás szennyeződését, a város ivóvize továbbra is jó minőségű - mondta a társaság ivóvízüzletág-vezetője szombaton.

Galambos Péter azt követően nyilatkozott erről, hogy a Greenpeace közölte: a múlt héten lakossági bejelentést kaptak, amely szerint Lillafüred fölött a Szinva-patakot szennyezés érte és nagy mennyiségben található a vízen döglött pisztráng.

A nemzetközi környezetvédelmi szervezet hozzátette, hogy március 20-án vizsgálódtak a helyszínen, ennek során megtalálták a szennyezés forrását: a nyomok alapján jelentős mennyiségű fehér színű anyagot szórtak egy ideiglenes vízfolyásba, amely 50 méterrel lejjebb a Szinva-patakba torkollik.

Mint írták, a helyszínen vett minták elemzése megállapította, hogy a kérdéses anyag klórmész, melynek kémhatása erősen lúgos, ilyet élővízbe kiengedni tilos, egy ilyen akció hatása katasztrofális lehet a környék élővilágára.

A Greenpeace helyszíni vizsgálatai alapján a véletlen baleset esélye egészen csekély, azonban azt nem lehet tudni, hogy miképp került a veszélyes anyag a patakba.

Galambos Péter, a Mivíz üzletágvezetője azt mondta: informális úton szereztek arról tudomást, hogy a Szinva-patak felső szakaszán elpusztult halakat visz a víz, a helyszínen azonban ennek nem volt nyoma, miként a víz szennyeződésének sem. A Miskolc vízellátásának jelentős hányadát biztosító Szinva-forrást monitoringrendszer felügyeli, az szennyeződést nem tapasztalt, a víz jó minőségű - tette hozzá.

A Greenpeace mindenesetre követeli az ügy maradéktalan kivizsgálását és a felelősök megnevezését, ehhez - mint közölte - a saját eszközeivel és bizonyítékaival is igyekszik hozzájárulni.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×