Úgy tűnik, beérett a bolognai rendszer

Infostart
2010. március 26. 13:00
Többen jelentkeztek idén pedagógusi, illetve orvosi, ápolói képzésekre a felsőoktatásban, mint tavaly. Felértékelődött a mesterképzés is, ami azt jelenti, hogy kezd beérni a bolognai rendszer - tájékoztatta az InfoRádiót a legfrissebb adatok alapján a felsőoktatási szakállamtitkár.

Idén 140 ezren jelentkeztek a hazai felsőoktatási intézményekbe, tíz százalékkal többen, mint előző évben. A jelentkezők 56 ezer alapképzési és 19 mesterképzésre pályázhattak, ez több mint hetvenezer államilag támogatott helyet jelent - mondta el Manherz Károly.

A felsőoktatási szakállamtitkár közölte: körülbelül 118 ezren kapnak állami támogatást, a többiek költségtérítést fizetnek majd. Nagyon népszerű idén a bolognai mesterképzés is, a csaknem 20 ezer államilag támogatott helyre 23-24 ezren pályáztak - tette hozzá.

Annak, hogy kezd beérni a bolognai rendszer, az az oka, hogy mostanra végeztek azok a hallgatók, akik 2006-ban kezdték az alapképzésüket. Ez elsősorban a műszaki területeken érvényes, ahol hét félév után keresztfélévben fejezték be a tanulmányaikat - mondta az államtitkár.

Mostanra felértékelődött a mesterképzés - fejtette ki a politikus. Tavaly ehhez nem volt elegendő végzett hallgató. Az utolsó felmérések alapján kiderült, hogy a piac is kezdi értékelni a mesterszakos diplomásokat.

Idén műszaki és gazdasági területekre jelentkeztek sokan, illetve népszerű még a bölcsész, valamint a természettudományos képzés. Emelkedett tavaly óta azok száma is, akik az egészségügyben nem orvosi szakokra pályáztak. Változatlanul sokan jelentkeznek jogra.

Érdekes, hogy bár sokan panaszkodnak a tanárképzésre, idén a tanári mesterképzéseken csaknem hatezren próbálkoztak. Ez negyven százalékos többletet jelent tavalyhoz képet - közölte Manherz Károly.

Hanganyag: Szépvölgyi István


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást