eur:
395.48
usd:
366.78
bux:
65434.92
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Pető: Egy éve sejthető, hogy az SZDSZ lényegében megszűnik

Nem az 1994-es MSZP-SZDSZ koalíciókötés pecsételte meg a liberális párt sorsát - mondta az InfoRádiónak Pető Iván. A Szabad Demokraták Szövetségének egykori elnöke szerint az hamar világossá vált, hogy nem lesz olyan az SZDSZ, mint amilyen a rendszerváltás idején volt, de hogy meddig lesz jelen a politikában, azon sohasem gondolkodott.

Az MDF és az SZDSZ mostani együttműködésének nem sok köze van a rendszerváltó pártokhoz, de 1988-89-ben még nem lehetett kizárni, hogy a rendszerváltó pártok szorosabb együttműködésre lesznek képesek - mondta az InfoRádiónak Pető Iván.

Az SZDSZ egykori elnöke közölte: az hamar világossá vált, hogy nem lesz olyan az SZDSZ, mint amilyen a rendszerváltás idején volt, de hogy meddig lesz jelen a politikában, azon sohasem gondolkodott.

A volt pártelnök szerint nem az MSZP-vel kötött 1994-es koalíció volt a fordulópont, ugyanis a lengyel Szabadság Unió a szocialistákkal való együttműködés nélkül jóval hamarabb kiesett a parlamentből.

Az új fejlemény, hogy nem folytatható, ami eddig volt - emelte ki Pető Iván, aki azt mondta, ő már 2006-ban eldöntötte, hogy nem indul újra a választáson. Nagyjából egy éve sejthető, hogy az SZDSZ mint párt, lényegében megszűnik - hangsúlyozta.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

A Velencei-tó környéke viszonylag könnyen vészelte át a lakáspiac tavalyi ledermedését. Nagy szerepe lehet ebben annak, hogy a tó partjára már nem elsősorban üdülőhelyként, hanem egy tiszta, békés, ám mégis nagyvárosközeli lakóövezetként tekintenek az otthont keresők. A külföldi ingatlantulajdonosok viszont most egyértelműen az eladói oldalon jelennek meg - derül ki az OTP Ingatlanpont szakembereinek tapasztalataiból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×