Kónya: Élet-halál harcát vívja az MDF

Infostart
2010. március 25. 20:54
Élet-halál harcát vívja az MDF - mondta az InfoRádiónak a párt első frakcióvezetője, későbbi belügyminiszter. Kónya Imre, utalva a Fidesz előretörésére, azt mondta, nem azért harcoltak 20 évvel ezelőtt, hogy ismét egypártrendszer alakuljon ki.

Kónya Imre szerint élet-halál harcát vívja az MDF, a párt megmaradásáért folyik a küzdelem. A párt első frakcióvezetője kiemelte: az összes kelet-európai országban a rendszerváltás utáni első kormányt alakító pártok mind szétestek.

1994-ben az MDF-en csattant az a csalódás, amit az emberek túlzott várakozása jelentett - vélekedett az egykori belügyminiszter.

Az MDF jelenlegi helyzetéhez az elmúlt évek politikájának és az egész közegnek köze van - ismerte el Kónya Imre.

A volt frakcióvezető a Fidesz előretörésére utalva azt mondta, nem azért harcoltak 20 évvel ezelőtt, hogy újra egypártrendszer alakuljon ki.

Hanganyag: Nagy Tamás


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást