BKV-bizottság: Nem fogadták el a jelentéstervezetet

InfoRádió / MTI
2010. március 25. 11:27
Vizsgálati jelentés nélkül fejezte be munkáját a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottsága, miután a testület csütörtöki ülésén szavazategyenlőség alakult ki abban a kérdésben: elfogadják-e a György István (Fidesz) elnök által beterjesztett jelentéstervezetet.

A szavazásra feltett javaslat úgy hangzott, hogy a bizottság elfogadja az elnök által készített és a testület szerdai ülésén kiosztott jelentéstervezetet, amelyhez - ha érkeznek - a kisebbségi véleményeket is csatolják. A javaslatot a fideszes és MDF-es képviselők támogatták, három képviselő tartózkodott és ketten ellene szavaztak.

Steiner Pál, a BKV-körüli visszaélések ügyeit vizsgáló fővárosi bizottság szocialista tagja szerint a testület elé terjesztett jelentés tervezete vitára alkalmatlan, és azzal a fideszes képviselők csak kampányolni akarnak.

A szocialista politikus a vizsgálóbizottság ülése után tartott szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, a testület elmúlt hónapokban végzett munkájának volt értelme, a munka megfelelő volt.

Steiner Pál szerint ugyanakkor az előző napi ülésen világossá vált, hogy a bizottság fideszes elnöke, György István nem e korábban tapasztalt korrekt munkát akarja folytatni, hanem szakmai jelentés helyett "kampányfeladat" teljesítésébe kezdett.

Mint mondta, a jelentéstervezetet a jelenlegi formájában teljes mértékben alkalmatlannak tartja a hatékony bizottsági vitára, mert szerinte egyebek mellett olyan tényekre is hivatkozik, cáfolat nélkül, amelyeket büntetőeljárás alá vont személyek állítottak.

Nem jutottunk volna közelebb


A BKV-vizsgálóbizottság mandátumának meghosszabbításával lehetett volna színvonalasabb jelentést készíteni, de 45 nap múlva sem kerültünk volna közelebb ahhoz, hogy a vizsgálóbizottságban és korábban a cég felügyelőbizottságában is bent ülő képviselő hajlandó-e kimondani a saját felelősségét - mondta György István (Fidesz), a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

György István megismételte: az utóbbi húsz év legnagyobb politikai botránya, ami a BKV-nál történt.

Ítéljék meg - mondta - mennyire légből kapott vagy politikailag elfogult kijelentés az, hogy az MSZP-SZDSZ kifizetőhelyeként működtették a BKV-t az elmúlt időszakban, ha bizonyos cégek és személyek a városvezető koalíció kedvezményezetti körébe bekerülve verseny nélkül szerződést köthetnek a BKV-val, majd rendőrségi eljárások indulnak, mert a gyanú szerint kifizetések nem állnak arányban a teljesítésekkel.

A bizottságnak a közgyűléstől kapott, 120 napra szóló mandátuma pénteken jár le, és nem kérték annak meghosszabbítását, mert ebben a kérdésben szavazategyenlőség alakult ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabó Gergõ összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást