Navracsics: csökkenteni kell a bürokráciát!

InfoRádió / MTI
2010. március 24. 18:27
A Fidesz frakcióvezetője szerint hatékonyabbá kell tenni az állami intézményrendszert; elsősorban a bürokrácia csökkentésével és az eljárások egyszerűsítésével. Navracsics Tibor a röjtökmuzsaji Vezérigazgató találkozón hozzátette: a hatékonyság javítása nem feltétlenül létszámcsökkentést jelent.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a piac jelenleg nem hiszi el, hogy az állam professzionális és hatékony szereplő. Navracsics Tibor szerint ez összefügg azzal, hogy nagyfokú bizonytalanság alakult ki az állami szférával szemben.

Emlékeztetett arra: a hazai krízist elsősorban az állam alacsony teljesítőképessége okozta, és azt nem kiváltotta, csak elmélyítette a világgazdasági válság. A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: előreláthatóságra, kiszámíthatóságra van szükség ahhoz, hogy a gazdaság szereplői nyugodtan merjenek középtávú terveket is készíteni.