Lendvai Ildikó: Vérlázító és bicskanyitogató, ami a BKV-nál történik

Infostart
2010. március 24. 20:04
Az MSZP elnöke szerint nem igazak Regőczi Miklós, a BKV volt vezérigazgató-helyettesének állításai, miszerint a közlekedési vállalat a fővárost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött, és hogy Lendvai Ildikó egyik ismerősét is elhelyezték a cégnél. A pártvezető az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte, hogy a mostani helyzetben mindenki megpróbál előnyt kovácsolni abból, hogy a másikat vádolja.

Egyetlen árva szó sem igaz Regőczi Miklós állításaiból - így reagált az InfoRádió Aréna című műsorában Lendvai Ildikó a BKV volt vezérigazgató-helyettesének a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben megjelent interjújára, amelyben többek között arról beszélt, hogy az elmúlt húsz évben a BKV a fővárost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött, és nemcsak a fővárosi, de az országos politikából is érkeztek kérések. Példaként említette, hogy Antal Attila akkori vezérigazgató megkereste azzal, hogy Lendvai Ildikó egyik ismerősét kellene elhelyezni.

Az MSZP elnöke hangsúlyozta: Regőczi Miklóst nem ismeri, Antal Attilával pedig egyszer tárgyalt, de nem négyszemközt, a 47-es villamos útvonalának meghosszabbításáról.

Lendvai Ildikó hozzátette: egyetlen ismerőse sem dolgozik a BKV-nál, a valótlan állítások miatt pedig valószínűleg beperli a BKV volt vezérigazgató-helyettesét. A pártelnök elmondta, hogy elvárta volna az interjút közlő napilapok újságíróitól, hogy ha már a neve felmerült, akkor kérdezzék meg őt is.

"Vérlázító és bicskanyitogató, ami a BKV-nél történik. Most megpróbál mindenki politikailag halászni, és olyan verziót találni, amiben felbukkan a pártelnök neve" - mondta Lendvai Ildikó, aki szerint az sem igaz, hogy a BKV a koalíció kifizetőhelye volt, mert a vállalattól pénz nem került a pártkasszába.

A korrupció az egész ország rákfenéje, és most mindenki megpróbál előnyt kovácsolni abból, hogy a másikat vádolja - fogalmazott a pártvezető.

Hanganyag: Exterde Tibor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást