eur:
393.74
usd:
365.01
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tényői gyilkosság: megszólalt az apát kezelő pszichiáter és a család

"Mélyen megrázott, ami történt, higgyék el. De most is azt mondom, hogy az alapján, amit a két fiatal elmondott nekem, s ahogy a férj viselkedett a tragédia előtt egy hónappal, nem volt okom mentőt hívni, hogy azonnal vigyék a kórházba, s tartsák bent. Az állapota nem ezt mutatta" - mondta a Kisalföldnek nyilatkozva a pszichológus, s megerősítette a korábbi információinkat: valóban három alkalommal járt nála az apa, aki a szörnyű tettet elkövette.

Tanácsot kérni, s nem terápiára ment a pszichológushoz Sz. Kolos - írja a Kisalföld. A szakembernek nem volt oka kórházba küldeni a fiatalembert, de javasolta, hogy ha panaszai súlyosbodnának, legközelebb már pszichiáterhez menjen, mert gyógyszeres kezelésre lesz szükség - mondta a tényői tragédiával kapcsolatban a szakember, aki inkognitója megtartását kérte, de a magyar sajtóban először portálunknak szólalt meg.

A meggyilkolt édesanya (K. Virág) nővére szintén nyilatkozik cikkünkben, ő azt mondja, látták Koloson, hogy a szokottnál is visszahúzódóbb, ha baj van, nem beszél róla. Közte és Virág között szó is esett arról, hogy esetleg pszichológushoz kellene mennie. Ám ők nem tudtak arról, hogy a fiatalember halála előtt meg is tette ezt.

"Mélyen megrázott, ami történt, higgyék el. De most is azt mondom, hogy az alapján, amit a két fiatal elmondott nekem, s ahogy a férj viselkedett a tragédia előtt egy hónappal, nem volt okom mentőt hívni, hogy azonnal vigyék a kórházba, s tartsák bent. Az állapota nem ezt mutatta" - mondta csütörtökön a pszichológus, s megerősítette a korábbi információinkat: valóban három alkalommal járt nála a fiatalember.

A családban súlyos betegséggel kellett szembesülniük

Az első alkalommal szinte röstelkedve ment a pszichológushoz Kolos, arra hivatkozott, amit a rokonok is megerősítettek az elmúlt napokban, s amelyről most (néhány sorral lejjebb) a sógornője is beszél: a családban súlyos betegséggel kellett szembesülniük, és ez benne is szorongásokat keltett. Múlt időben mondta a panaszait, mint aki szinte már túl is van rajta, de azért szeretné tudni, milyen pszichológiai módszerek vannak, amelyeket ilyenkor lehet alkalmazni. Magáról úgy beszélt, mint akinek nagyon fontos, hogy egészséges legyen, s nem szeretne egy ilyen problémával élni. Lehetett tudni, hogy feleségével és gyermekeivel sportos életet élt, sokszor kirándultak, bicikliztek, úszni jártak.

Kérdésünkre, hogy az évtizedekkel ezelőtt öngyilkosság következtében meghalt édesapja szóba került-e, a szakember azt válaszolta: ½Minden alkalommal, minden páciensnél a családi tényezőket is tisztázni szoktuk.½ Kolos azonban ezt a területet inkább hárította, nem hozta külön szóba.

Sokkal inkább a benne lejátszódó szorongásra terelte a szót. Úgy tudjuk, a fiatalember kitöltött egy pszichológiai tesztet, amelynek eredménye miatt a szakember szorgalmazta, hogy legyen egy következő találkozás is - ez utóbbira pedig hozza magával a feleségét is. Sok esetben ugyanis egy közeli családtag erősíti meg - vagy persze cáfolja - a pszichológus benyomását.

Az utolsó találkozás


Egy hónappal a tragédia előtt került sor erre a bizonyos harmadik, utolsó találkozásra a pszichológusnál. A fiatalok kéz a kézben érkeztek, és szinte túl szép - nincs jobb szó -, idilli képet festettek le az életükről.

Kolos akkor felszabadultabb volt, s közölte a pszichológussal, hogy már majdnem teljesen a régi, futóedzéseket kezdett, minden rendben van. A feleség sem szorgalmazta a folytatást, el is mondta, hogy most sajnos egész más probléma, betegség őrli fel a család energiáit. Ez volt Kolossal és feleségével az utolsó találkozás, amelyen elhangzottak a figyelmeztető tanácsok: ha még egyszer hasonló tüneteket észlel magán a fiatalember, akkor már ne is hozzá, pszichológushoz, hanem egy pszichiáterhez menjen, mert gyógyszeres terápiára lesz szükség.

Arra a kérdésre, hogy az események ismeretében lehetett-e mégis pszichés elmezavar a háttérben, a pszichológus nem kívánt válaszolni, mondván, ezt az ügyben eljáró szakértőnek kell majd megállapítania, de nem is illő utólag, nyilvánosan okoskodni. ½Csak a gyász és a kegyelet hangján szabad beszélni, és arra gondolni, mennyien szorulnak most lelki támogatásra. Szeretném hangsúlyozni azt is, hogy több ismeretterjesztő felvilágosításra is szükség volna ahhoz, hogy könnyebben, hamarabb meglássuk a környezetünkben, családunkban megjelenő lelki problémákat.½

"Januárban már jelentkeztek a tünetek"

A Tényőn történt tragédia áldozata, K. Virág családját érthetően megrázták a hétfőn történtek. Az asszony nővére megkeresésünkre elmondta, januárban lehetett észrevenni a sógorán, hogy gond lehet vele.

"Többször is megkérdeztem a húgomat, hogy vannak, minden rendben van-e. Õ is mondta, Kolosnak depressziós tünetei vannak, lehet, hogy el kellene mennie pszichológushoz. Azt azonban nem tudtuk, hogy el is mentek" - mondta elöljáróban a nővér, majd hozzátette: "A sógorom olyan ember volt, hogy ha valami gondja volt, befelé fordult, problémáját nem osztotta meg senkivel, inkább hallgatott."

A testvér állítja, Virágék nagyon jó családi életet éltek, szépen nevelték kislányaikat. A férj nem volt vallásos, a húga igen. A lányokat is hittanra járatta.

"A húgom nagyon sokat dolgozott, szinte mindent ő intézett a családban. Õ vitte iskolába, óvodába a lányokat, majd ment a munkahelyére, ahol nagyon szerették őt. A múlt hét csütörtöki térdműtétje után is igyekezett haza már pénteken, hogy az ünnepeken otthon legyen a családjával, gondoskodhasson róluk. Ami egy családanyától érthető. Sógorom legfőképpen otthon dolgozott, vállalkozó volt, de nem igazán lehetett problémája túlhajtottságból."

A család nem tud napirendre térni a történtek felett

Arra a kérdésre, hogy mi állhatott a férj hipochondriájának, depressziójának hátterében, a nővér annyit mondott el: édesanyjukat daganatos betegséggel kezelik. Nem érti, anyósa betegségét magára vetíthette sógora?

"Ugyanakkor a kezelések hatására fokozatosan javul édesanyánk állapota, egyre jobban érzi magát. Velünk együtt Virág is nagyon örült ennek. Ha tényleg volt ilyen képzete Kolosnak, nem értem, ez miért nem fordította őt pozitív irányba."

A család nem tud napirendre térni a történtek felett. Számos kérdés gyötri őket folyamatosan. A legkiáltóbb: hogyan tehetett ilyet egy apa, egy férj?

"Ha valaki öngyilkos akar lenni - még ha az semmire sem megoldás -, s megteszi, talán el lehet fogadni. De azt nem lehet megbocsátani, hogy a családját is magával vitte" - mondta megtörten a nővér.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Te is 8-tól 5-ig dolgozol? Könnyen lehet, hogy ez nagy gond

Te is 8-tól 5-ig dolgozol? Könnyen lehet, hogy ez nagy gond

A távmunka és a rugalmas munkavégzés egyre szélesebb körű elterjedésével egy új kifejezés, a chronoworking is megjelent a munka világában, ami lényegében azt írja le, hogy az adott munkavállaló – amennyiben lehetősége van rá – munkaidejét a bioritmusához igazítja (legyen szó korán kelő pacsirtákról vagy éjszakai baglyokról), vagyis olyan napszakban dolgozik, amikor energiaszintje és koncentrációs képessége arra a legmegfelelőbb. A chronoworking lehetőségének biztosítása a munkáltatónak is megéri, hiszen a bioritmusának legjobban megfelelő időszakban dolgozó munkavállaló produktívabban látja el feladatát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×