Urbán László lesz az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank egyik igazgatóhelyettese

InfoRádió / MTI
2010. március 18. 16:29
Urbán László, az OTP korábbi vezérigazgató-helyettese lesz hétfőtől az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank egyik igazgatóhelyettese. A cseh, a horvát, a szlovák és a magyar ország-csoportért felelős tag korábban Andor László volt, aki jelenleg az Európai Unió biztosa.

Urbán László a Közép-Európai Egyetem Business School budapesti konferenciáján arról beszélt, hogy a kormányzati kudarcok nagyobb szerepet játszottak a válság kialakulásában, mint a piaciak, ezért a megoldást sem az állami szabályozók szigorításától kell várni.

A pénzügyi szakember hangsúlyozta: a válság ott volt erősebb, ahol a magas adósságállomány miatt az állam fizetőképessége kétségessé vált. Martonyi János volt külügyminiszter a tanácskozáson arról beszélt, hogy Európa szerepe csökken a világgazdaságban, ami a fejlődő világ jelentős előrelépésének az eredménye.

Úgy vélte: a válság azt üzente Európának, hogy az eddiginél szorosabb gazdaságpolitikai együttműködésre van szükség.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Urbán László EBRD-igazgató lett
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást