Nem közeledtek az álláspontok Székely Tamás és a rezidensek vitájában

InfoRádió / MTI
2010. március 18. 17:40
Nem közeledtek az álláspontok a sajtónyilvános vitán sem Székely Tamás egészségügyi miniszter és a Rezidens Szövetség között a kifogásolt rezidensrendelettel összefüggésben.

 Annyi rezidens érkezett a nagy orvosegyetemekről, hogy be sem fértek a miniszteri tárgyalóba, de még így sem tudták meggyőzni az egészségügyi minisztert, hogy fel kell függeszteni a tavaly nyáron elfogadott rezidensrendelet végrehajtását.

A rezidensek szerint a rendelet előkészítetlen, végrehajthatatlan, és több ponton sérti a fiatal orvosok szabad munka- és lakóhely-választási jogát. Székely Tamás szerint viszont a rezidensek rosszul értelmezik a jogi szöveget.

A főbb vitapontok a következők. A rezidensszövetség elnöke, Papp Magor szerint a rendelet 9 évig röghöz köti a fiatal orvosokat, a Magyarországon tartást ráadásul nem ösztönzőkkel, hanem szankciókkal érné el.

Ugyanakkor Székely Tamás nem röghöz, hanem Magyarországhoz-kötésről beszél.

Vita tárgya az is, hogy a szakképzés időtartama legfeljebb összesen három évre szakítható meg. A rezidensek szerint ez hátrányosan érinti azokat, akik tudományos munkavégzés vagy gyermekvállalás miatt ennél hosszabb időre függesztenék fel a képzést.

Székely Tamás álláspontja szerint az elmúlt évek adatai alapján ez összesen 20 rezidenst érint, ennyi ember pedig - szavai szerint - "nem ingatja meg a rendszert".

A Rezidensszövetség kifogásolja, hogy három hónappal az államvizsga előtt nincs végrehajtási rendelet, így a végzős orvostanhallgatók nem tudják, milyen feltételek alapján kell majd felvételizniük a szakképző helyekre. Székely Tamás erre úgy reagált: amíg nincs új végrehajtási rendelet, a régi hatályos.

Vita alakult ki azon is, hogy Rácz Jenő volt egészségügyi miniszternek, a Kórházszövetség leendő elnökének joga van-e kifogásolni a rendeletet, amikor a szövetség tavaly, a jogszabály elfogadásakor nem fogalmazott meg észrevételeket. Székely Tamás utalt arra, hogy Rácz Jenőnek le kellene mondania.

Papp Magor az eredménytelen vita után elmondta: nem adják fel, elképzelhető, hogy a miniszterelnökhöz fordulnak a kifogásolt rendelet miatt.

Eközben a budapesti végzős orvostanhallgatók 75 százaléka már aláírta azt a jognyilatkozatot, amelyben kijelentik, lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, ha a kormány nem változtatja meg a rendeletet. Székely Tamás ezzel kapcsolatban azt mondta: a végzősök egyharmada általában nem kezdi meg szakképzési tanulmányait.

Papp Magor szerint a tömeges kivonulás a betegeket érintené a leghátrányosabban. Hozzátette: több mint ezer külföldi rezidens-állásról tudnak, tegnap újabb 200 ajánlat érkezett hozzájuk.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást