eur:
395.41
usd:
372.34
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Kiemelt beruházás két bioetanol erőmű megépítése

Kiemelt beruházásnak minősítette két bioetanol erőmű tervezett építését a kormány.

A Magyar Közlönyben megjelent rendeletek értelmében a volt kabai cukorgyár területén megvalósuló üzem évente 288 ezer tonna kukoricát dolgoz majd fel, ebből 101 ezer köbméter bioetanolt, és 55 megawatt áramot, valamint 2.376 tonna csíraolajat állít elő.

A beruházás 130 millió euróba kerül, és 90 embernek ad munkát. A projekt beruházójának tulajdonosai főleg környékbeli mezőgazdasági termelők. A másik kiemelt beruházás a dunaalmási hasonló létesítmény bővítése.

Ez az üzem a tervek szerint 340 ezer tonna kukoricát dolgoz majd fel évente. A bővítés költsége 140 millió euró; az üzemben 101 embernek biztosítanak munkát.

Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×