eur:
395.48
usd:
366.78
bux:
65434.92
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Jóri: tilthassák le a választópolgárok adataik kampánycélra kiadását!

Jóri András adatvédelmi biztos kezdeményezi, hogy a választópolgárok a jövőben megtilthassák lakcímadataik kampánycélra történő kiadását.

A biztos az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében felidézte: a jogszabály értelmében március 22-étől a jelöltet állító pártok, illetve maguk a jelöltek is kampánycélokra kikérhetik a népesség-nyilvántartásból a névjegyzékben szereplő választópolgárok adatait (családi- és utónevét, valamint lakcímét). Az adatokat a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától lehet kérni, a jegyzőtől pedig a közszemlére bocsátott névjegyzék másolatát szerezhetik meg a jelöltek és jelölőszervezetek.

Jóri András felhívta a figyelmet arra: a jelenlegi szabályozás szerint az állampolgárok megtilthatják lakcímadataik kereskedelmi célú felhasználását, de nem tehetik ezt meg a politikai megkeresésekkel kapcsolatban.

A biztos már februárban kiadott ajánlásában felhívta a jogalkotót, hogy a jövőben olyan szabályozást vezessen be, amelyik lehetővé teszi, hogy az "adatalany" megtilthassa, hogy a pártok a kapcsolatfelvétel céljából lakcímadatait megkaphassák. A biztos ugyanakkor nem támogatja azt a megoldást, hogy a választópolgároknak kifejezetten engedélyezniük kelljen adataik kiadhatóságát a politikai kampány céljaira.

Az ombudsman szerint fontos, hogy a választópolgárok külön is megtilthassák a kereskedelmi célú, illetve a politikai célú adatszolgáltatást, mivel elképzelhető olyan eset, hogy valaki csak kereskedelmi célú reklámküldeményt vagy kizárólag a pártok választási programjával kapcsolatos küldeményt kíván fogadni.

Emlékeztetett rá: a nemzetközi gyakorlat alapján a szavazók a legtöbb európai országban megtilthatják, hogy a nemzeti népesség-nyilvántartások adataikat politikai kampányok céljára kiadják.

A biztos felhívta a pártok, jelöltek figyelmét arra is, hogy a választási eljárásról szóló törvény alapján más állami vagy önkormányzati szerv a saját nyilvántartásaiból személyes adatot nem szolgáltathat ki, vagyis az ilyen nyilvántartások alapján képzett, de már nem állami szervek kezelésében lévő jegyzékekből nem lehet kampánycélra személyes adatokat szolgáltatni.

Jóri András szerint a választók számára gyakran nem áttekinthető, hogy a pártok a szimpatizánsi adatbázist vagy a központi nyilvántartás adatait használták-e fel a megkeresésükhöz, ezért azt javasolja a pártoknak, hogy ha a központi név- és lakcímadatbázist felhasználva juttatják el küldeményüket a választópolgároknak, akkor erről tájékoztassák őket.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

A Velencei-tó környéke viszonylag könnyen vészelte át a lakáspiac tavalyi ledermedését. Nagy szerepe lehet ebben annak, hogy a tó partjára már nem elsősorban üdülőhelyként, hanem egy tiszta, békés, ám mégis nagyvárosközeli lakóövezetként tekintenek az otthont keresők. A külföldi ingatlantulajdonosok viszont most egyértelműen az eladói oldalon jelennek meg - derül ki az OTP Ingatlanpont szakembereinek tapasztalataiból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×