eur:
394.36
usd:
370.48
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

"Eddig az MDF követte el a legnagyobb hibát a kampányban"

Eddig csak az MDF követett el nagy hibát a választási kampányban a jelöltekről készített videóval és Bokros Lajos televíziós táncával - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. Nagy Attila Tibor szerint az MSZP számára most Gyurcsány Ferenc jelent kockázatot.

Sok bakit eddig nem lehetett látni a pártoktól a kampányban, mert szemmel láthatóan ügyelnek arra, hogy minél kevesebb hibát kövessenek el - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

Az eddigi legismertebb bakiparádé a Magyar Demokrata Fórumhoz köthető, a párt honlapjára kitett, a jelöltekről forgatott videók és az abból készített összeállítás miatt - véli Nagy Attila Tibor, aki hozzátette: Bokros Lajos tánca is kínos lehetett az MDF számára.

Az elemző szerint a volt pénzügyminiszter célja az lehetett, hogy megkedveltesse magát a nézőkkel, és elhitesse, nemcsak egy közgazdász, de ki tud lépni a szakemberi státuszából és egyszerű emberként is tud viselkedni.

Kérdés azonban, hogy a néző el tudja-e fogadni Bokros Lajost ebben a szokatlannak tűnő szerepben.

Gyurcsány Ferenc váratlan felbukkanásáról, illetve a fideszes és jobbikos visszaléptetésekről Nagy Attila Tibor azt mondta: ezek nem olyan mértékű hibák, mint amilyen négy évvel ezelőtt a Vizsla- vagy a szerverügy volt.

Hozzátette azonban, hogy Gyurcsány Ferenc újbóli színre lépése zavaró lehet az MSZP kampányában, mert Mesterházy Attilával ellentétben a volt kormányfő konfrontatívabb.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×