eur:
393.79
usd:
364.95
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tiltakozik a Zöldkártyások Érdekvédelmi Egyesülete

Demonstrációt tart délután a Zöldkártyások Érdekvédelmi Egyesülete az eddigi rendszert módosító rendelet bevezetésének módja miatt. A szervezet elnöke az InfoRádióban hangsúlyozta: nem magát az év eleje óta érvényes változást kifogásolják, de alkotmányellenesnek tartják, hogy nem kaptak megfelelő türelmi időt a felkészülésre, és a kártya kiállítására szerveződött vállalkozások jelentős része is feleslegessé vált.

Sarlayné Nemes Anita, a február 17-én megalakult egyesület elnöke elmondta, hogy a rendelet január elseje óta már csak kétévente teszi kötelezővé a gépjármű zöld kártyájának kiváltását, amely az idén már a hatósági gépjármű műszaki vizsgaállomásokon tehető meg.

Hozzátette: a döntés miatt a környezetvédelmi felülvizsgálati ágazatban érdekelt, több mint 2400 vállalkozás fölöslegessé vált és emiatt ötezer munkavállaló veszíti el munkahelyét. Szólt arról is, hogy az egyesület később polgári peres úton kártérítést követel az államtól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×