eur:
395.41
usd:
372.34
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Hagyó mégsem megy el a meghallgatására

Mégsem vesz részt a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság mai ülésén Hagyó Miklós, de péntekig írásban válaszol a neki feltett 23 kérdésre. Ezt a volt főpolgármester-helyettes közölte, hangsúlyozva, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el és áll minden független vizsgálat elé.

A politikus a bizottsághoz írt levelében döntését azzal indokolja: a testület elnöke tegnap olyan nyilatkozatot adott, amely megrendítette az eljárás tárgyilagosságába vetett hitét. Szerinte György István nem a bizonyítékokból kíván következtetni a tényekre, hanem a már kész elmarasztaló ítéletét kívánja egyebek mellett az ő meghallgatásával alátámasztani.

György István, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese, a bizottság elnöke tegnap a Duna tévében azt mondta: a BKV-botrány egy a kormánytól induló és a közüzemi cégek vezetőségéig, menedzsmentjéig elérő működési modell, amelynek célja a szervezett pénzkimentés.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×