eur:
393.9
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Gasparovic Sólyom László vajdasági kijelentéséről

Ivan Gasparovic szlovák elnök szerint világos, ki bolygatja állandóan a szlovák-magyar kérdést, "ki játszik a szlovák, nem pedig a magyar kártyával".

Gasparovic kedden, szlovéniai hivatalos látogatásának végén a szlovák hírügynökség tudósítójának kérdéseire válaszolva kommentálta Sólyom László államfő egyik, a múlt heti vajdasági látogatáson tett kijelentését.

Sólyom László Nagybecskereken kijelentette, hogy a magyaroknak - nemcsak Szerbiában, hanem Romániában és Szlovákiában is - idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet.

"Úgy vélem, itt semmit sem kell magyarázni. Bárcsak megértenék ezt azok az újságíróink és politológusaink is, akiknek egészen más a véleményük" - mondta Gasparovic.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy hajlandó-e erről a témáról párbeszédet folytatni magyar kollégájával, a szlovák elnök kijelentette: "Én az elnök úrral bármikor és bárhol kész vagyok találkozni, beszélni ezekről a kérdésekről, de egyelőre nem találok megértésre".

Robert Fico szlovák kormányfő hétfőn "alattomos és átgondolt" Szlovákia-ellenes támadásnak minősítette Sólyom László Vajdaságban tett kijelentését.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×