Tömegek érkeztek a Fidesz rendezvényére

InfoRádió / MTI
2010. március 15. 14:40
Folyamatosan érkeznek az ünneplők a budai Fidesz-rendezvényre. Az Attila út környékére minden irányból áramlik a tömeg, sokan az Alagúton keresztül érkeznek. Az MSZP már megtartotta a budapesti rendezvényét. Mesterházy Attila, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje itt arról beszélt, hogy Magyarországon a progresszió, a szabadság és a szolidaritás utolsó bástyája a Magyar Szocialista Párt, ezért azt kérte a nem baloldali demokratáktól, hogy támogassák az MSZP-t.

Igen sokan, a szervezők tájékoztatása szerint százezren érkeztek a Fidesz rendezvényére.

A Fidesz ünnepi rendezvénye 15 órakor kezdődött. Kora délután minden irányból igen sok ünneplő érkezett a budai Attila útra, a Tabán környékére. A tömegben sok családot lehet látni, számos gyerek kerékpározással köti össze az ünneplést.

Orbán Viktor beszéde 16 órakor kezdődik előtte Nemeskürty István emlékezik a forradalomra.

Ahogy Demszky Gábor elkezdte a demokrácia ünnepéről szóló beszédét a Petőfi-szobornál, a kordonon kívül több ezresre duzzadt tömeg azonnal elkezdett fújolni és fütyülni, jelentette az Index tudósítója. A beszédből így nem lehet érteni semmit. A Március 15. téren erős a rendőri biztosítás.

Azért vagyunk ma itt, hogy fejet hajtsunk március 15-e emléke előtt, és hogy visszavegyük az ünneplés, az utcai megemlékezés és a nemzeti büszkeség jogát - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a párt ünnepi nagygyűlésén Budapesten.

A kormányfőjelölt szerint azok akarták elvitatni az ünneplés jogát, akik a nemzet megosztását tűzték zászlajukra. Mint mondta, a baloldalnak nincs miért szégyenkeznie, szavakban és tettekben is bizonyította hazaszeretetét.

Csetlett-botlott a hivatalos ünnepi műsor - írja az Index. Az eseményekről itt megnézhet egy videót.