eur:
395.68
usd:
366.63
bux:
65686.23
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Mitől félnek a szocialisták?

Az MSZP szerint a Fidesz elnöke, hétfői beszéde alapján, továbbra is azt várja a magyaroktól, hogy bekötött szemmel kövessék az ismeretlenbe és minden demokrata okkal félhet Orbán Viktor "országlásától": a Fidesz kétharmadra készül, akár a Jobbikkal együtt is.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője az MTI-nek hétfőn úgy nyilatkozott: a Fidesz a múlt pénteken "program címén üres papírlapokat" adott át a választóknak, és ezekre az üres lapokra Orbán Viktor most sem írt semmit.

Hozzátette: nem szólt egy szót sem arról, valóban egypártrendszert akar-e, valóban el akarja-e venni a nyugdíjasok többlettámogatását, egyetlen szólt sem arról, valóban megvalósítja-e a régóta ígért adócsökkentést.

Mint mondta, Orbán Viktor egyetlen egy szót sem szólt a szélsőjobbról, néma cinkossággal hallgatott a Jobbikról.

"Ez után a nap után minden demokrata okkal félhet Orbán Viktor országlásától: a Fidesz kétharmadra készül, akár a Jobbikkal együtt is. A demokratáknak egyetlen közös nevezője maradt: az MSZP" - jelentette ki Budai Bernadett.

Orbán Viktor hétfőn pártja fővárosi megemlékezésén, kampánynyitóján azt mondta: április 11-e, az országgyűlési választások első fordulójának napja a "gyors, átütő, megrendítő alkotmányos változás", az igazság pillanata lesz.

A Fidesz elnöke szerint egy nagyarányú, megkérdőjelezhetetlen, elsöprő választási győzelem összefogja sok millió ember "szétfutó akaratát", egyesíti a nemzetet, és meg egy forradalomnál is többet ér.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×