Jóval drágább a taxizás a Margit híd lezárása miatt

Infostart
2010. március 12. 17:14
Az InfoRádió több panaszt kapott a hallgatóktól, hogy drágítja költségeiket, hogy a taxik nem mehetnek át a felújítás ideje alatt a Margit hídon, ám a rekonstrukciót végző MH2009 Konzorcium nem is tervezi, hogy a buszokon és villamosokon kívül mást is átengedjen.

Magyarországon és Kelet-Európában egyedülálló, hogy egy hidat úgy újítanak fel, hogy a munkálatok közben folyamatos rajta a tömegközlekedés - mondta az InfoRádiónak a Margit híd felújítását végző MH2009 Konzorcium szóvivője arra reagálva, hogy a szerkesztőségbe több panasz is érkezett, amiért a taxikat nem engedik át a hídon.

A betelefonáló hallgatók szerint jóval megnöveli a taxiköltségeket az, hogy az autóknak a híd lezárása miatt kerülniük kell. Tóth Kata szerint azonban már az is óriási dolog, hogy egy hidat úgy újítanak fel, hogy azon közlekednek, így ennek a problémának még nem jött el az ideje.

A szóvivő hozzátette: egy építkezés mindig kellemetlenségekkel jár, de a végeredményért megéri azokat elviselni. Elmondta: nem is tervezik, hogy a buszokon és a villamosokon kívül a taxikat is átengedjék a hídon a rekonstrukció ideje alatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást