eur:
394.44
usd:
370.58
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A kórházak privatizációját a Fidesz továbbra sem támogatja

A járóbeteg-szakellátás megerősítését és a patikaalapítás újraszabályozását tekinti egyik fő célkitűzésének az egészségügy területén a Fidesz pénteken nyilvánosságra hozott választási programjában. A Nemzeti ügyek politikája címet viselő dokumentum szerint a szociálpolitika területén a családpolitikát kiterjedt védelmi rendszerré kell szélesíteni.

Az egészségügyről szóló fejezetet Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa jegyzi, aki arról ír, hogy az új kormányzatnak elsődleges feladata lesz a rendezetlen viszonyok felszámolása, valamint a kiszámíthatóság megteremtése az egészségügyi ellátás struktúrájában. Egyértelműen meg kell határozni a különböző ellátási szinteket - emeli ki. Az alapellátással kapcsolatban hangsúlyozza: az új kormánynak fel kell vállalnia, hogy javítja a családorvosi praxisok finanszírozását, és megőrzi annak reálértékét.

A képviselő meglátása szerint stratégiai szerepet kell adni a járóbeteg-szakellátásnak, az ugyanis teret ad az egynapos beavatkozásoknak, valamint tehermentesíti a kórházi ellátást. Mindez a várólisták hosszának csökkentéséhez is hozzájárul szerinte. A fekvőbeteg-ellátásról szólva rámutat arra, hogy a kórházak felhalmozott adósságállományának rendezése az ellátás biztonságának megőrzéséhez elengedhetetlen. A kórházak privatizációját a Fidesz nem támogatja, a kórházaknak közösségi tulajdonban kell maradniuk - jelenti ki.

Pesti Imre szerint biztosítani kell azt is, hogy a mentőautók az ország valamennyi pontját 15 percen belül elérjék, a mentőszolgálat eszközállományának cseréjét pedig haladéktalanul el kell kezdeni.

Emlékeztetett: ma GDP-arányosan egy százalékkal, mintegy 300 milliárd forinttal kevesebb jut Magyarországon egészségügyre, mint a szomszéd országokban. A Fidesz célja, hogy a következő kormányzati ciklus során ez az arány javuljon.

A Fidesz elkötelezett a szolidaritási elvű, nemzeti kockázatközösségen alapuló, egységes biztosítási rendszer fenntartásában.

A szakpolitikus szerint a mostani kormányzat gyógyszer-gazdaságossági törvénye rontott a gyógyszerellátás biztonságán, a patikaalapítás liberalizációjának eredményeként pedig közel 600 kispatika ment csődbe, ezért a törvény újragondolása, valamint a patikaalapítás újraszabályozása elengedhetetlen.

A Fidesznek célja az ÁNTSZ korábbi feladatainak visszaállítása, hatósági jogosítványainak megerősítése, valamint a kamarák szerepének újragondolása. Kiemelt célnak tekintik a lakosság egészségi állapotának javítását és a területi különbségek csökkentését.

Pesti Imre felhívja a figyelmet arra is, hogy több orvosra és több nővérre van szükség. El kell érni, hogy a külföldre távozó magyar orvosok és szakdolgozók hazatérjenek, a külföldre készülők pedig Magyarországon maradjanak, ehhez pedig életpályamodell kidolgozása szükséges. Hozzáfűzi, hogy a rezidensképzés egészét is újra kell gondolni.

A Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője által jegyzett szociálpolitikai rész rögzíti: új alapokra kell helyezni a szociálpolitikát; közös alapérték a szociális biztonság, az esélyek kiegyenlítése és az egymás iránti megbecsülés és elköteleződés (szolidaritást). Ezek anyagi hátterét a jól működő gazdaság, a foglalkoztatás és a kiemelt alapértékek mentén kialakított támogatási rendszer adja.

Kiemelt terület a családok erősítése, a gyermekvállalás támogatása; az idősek tisztelete, megbecsülése, biztonsága; a fogyatékossággal élők helyzete; szociális, gyermekvédelmi-gyermekjóléti szolgáltatások; a cigányság körülményei, társadalmi beilleszkedése; a nyomor enyhítése; otthonteremtés, lakhatás; a jövő építése.

A társadalompolitika alapja a család. Mint írja, túl kell lépni azon "a szűk látókörű szemléleten", amely kizárólag a magánszférába tereli a családok és ezen belül a gyermekvállalás ügyét. A családpolitikát kiterjedt védelmi rendszerré kell szélesíteni: ez családbarát környezet kialakítását, az otthonteremtés feltételeinek megteremtését, család- és munkahelyprogramokat, a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítását, szolidaritáson alapuló családsegítő és mentális szolgáltatásokat, esélynövelő iskolarendszer kialakítását, a családok hatékonyabb védelmét és összetartozását segítő közösségi, civil kezdeményezések támogatását jelenti.

A nyugdíjasokat érintő kérdésekről Soltész Miklós úgy véli: nemcsak a nyugdíjas-társadalom szerzett jogokra épülő nyugellátásának védelmére, a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére van szükség, hanem olyan komplex szolgáltató rendszerre, amely ennek a társadalmi rétegnek a megbecsülését és biztonságát hivatott megteremteni. Hangsúlyozza, nem engedik, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek.

Megújítandónak tartják a fogyatékosságügyi politikát is, míg a cigányság problémáit nemzeti ügyként, és nem pusztán szegénypolitikaként kezelnék. A szegénység és a cigányság kérdésének összefűzése legfeljebb a szélsőséges vélemények térnyeréséhez vezethet - közölte a politikus, aki szerint kiutat a jelenlegi nyomor kezelésének és a jövő építésének együttes megvalósítása jelent.

A nyomort a további leszakadás megakadályozásával, a banki és közüzemi tartozásokat felhalmozók lakhatásának biztosításával enyhítenék. A legmélyebb szegénységben élőkkel kapcsolatban azt írja: nincs értelme fenntartani a feneketlen vödörbe öntött pénzek mai gyakorlatát - munkára ösztönző támogatásokkal, a telepek, putrik, gettók átalakításával, a kriminalizálódás megfékezésével, a kilátástalan szegénység újratermelődésének megakadályozásával kell jövőképet kínálni.

Az ifjúsággal kapcsolatban rögzíti: a sport az egészséges lelki és testi fejlődést, valamint a közösség életre nevelést biztosítja; az otthonteremtés pedig a jövőtervezést és a családalapítást szolgálja.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×