Elfogadták Budapest költségvetését

InfoRádió / MTI
2010. március 11. 11:18
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta Budapest 2010. évi költségvetését. A szavazás után kilépett a budapesti SZDSZ-frakcióból Bőhm András és Lakos Imre.

A főváros 539 milliárd forintos büdzséjét 34 igen szavazattal, 30 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadták el. A költségvetés több mint 491 milliárd forintos bevétellel számol.

A szavazás után Bőhm András és Lakos Imre bejelentette: kilépnek az SZDSZ-frakcióból, és függetlenként politizálnak a jövőben.